Védőoltás szívinfarktus ellen

Évszázadok óta ismert, hogy az érelmeszesedés különleges gyulladás az érrendszerben és arra is voltak adatok, hogy az olyan heveny gyulladással járó fertőzések, mint az influenza ugyancsak szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. Érthető, hogy a kutatókat érdekelte: az influenza ellen kifejlesztett és hatásos oltás csökkenti-e a szívinfarktus esélyét vagy szövődményeinek kockázatát.

Thaiföldi szívgyógyászok Arintaja Prommintikul vezetésével 439 heveny infarktusos beteget vizsgáltak. A kutatás során kétféleképpen kezelték a betegeket: az egyik csoport a legkorszerűbb infarktus kezelést kapta, a másiknak ezen kívül influenza ellenes oltást is adtak.

A tanulmány valamennyi résztvevője a szívinfarktus kezelésére jelenleg javasolt minden gyógyszert megkapott, szükség esetén koszorúér-tágítás vagy műtét is történt. Azt vizsgálták, hogy a két csoport között volt-e különbség a folytatásban: a szívelégtelenség kifejlődésében, az infarktus ismétlődésében, az esetleges szívhalálban.

Az eredmény: az influenza oltással is kezeltek között a súlyos, infarktussal kapcsolatos szövődmények egyötödével ritkábban fordultak elő, mint a másik csoport tagjaiban. A kutatók szerint még további vizsgálatokra van szükség pontosabb következtetések levonása végett, ám az eddigi eredmények ígéretesek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!