Stroke: minden perc számít

"Stroke - Ne késlekedj! Minden perc számít!" - ezzel a jelmondattal indította idén is útnak országos edukációs kampányát a Magyar Stroke Társaság. Az kampány célja ezúttal is az, hogy felhívja a lakosság figyelmét a stroke tüneteire, valamint az azonnali segítségnyújtás és a korai megelőzés fontosságára.

A betegség mind Magyarországon, mind pedig világszerte a harmadik leggyakoribb haláloknak számít, hazánkban jelenleg 200-250 ezren élnek a stroke árnyékában. Noha az utóbbi évtizedek adatai a szélütés fokozatos visszaszorulását mutatják, a stroke halálozási aránya az elmúlt esztendőkben is közel háromszor magasabb volt Magyarországon, mint Ausztriában, így a társadalom tájékoztatása elengedhetetlenné vált - hangsúlyozza dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke.

A kezdeményezés létjogosultságát a fentieken túl számos más statisztikai adat is igazolja. Hazánkban évente 42 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, és évente 14 ezren halnak meg a betegség következtében. A túlélő betegek 48 százaléka féloldali bénulásban szenved, a szélütés bekövetkezése utáni két évben pedig a betegek közel egyharmada meghal.

Tudatosítani kell, hogy a stroke kimenetele nagyban javítható, a leépülés megelőzhető, azonban csak abban az esetben, ha a kezelést legfeljebb 3 órán belül elkezdik. Időveszteség ugyan több helyen is bekövetkezhet az akut stroke ellátása során, ugyanakkor ez többnyire a kórházig terjedő időszakra jellemző. Éppen ezért a Társaság az Országos Mentőszolgálattal karöltve igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy amint a szélütés tüneteit észlelik, a családorvos helyett azonnal hívják a mentőket.

A "Stroke - Ne késlekedj" kampány a stroke által a társadalomra rótt szociális és anyagi terhek enyhítését is el szeretné érni. A helyzet súlyosságáról sokat elárul az az összehasonlítás, miszerint a szélütés miatt közel háromszor több beteg kerül évente kórházba, mint szívinfarktus miatt, ráadásul a kórházi költségek is ugyanezt a különbséget tükrözik.

A szélütés megfékezésében sokat segíthet, ha a lakosságot tájékoztatják rizikófaktorok csökkentésének fontosságáról. Ha azonban már megtörtént a baj, nagyon fontos, hogy az emberek legyenek tisztában a stroke tüneteivel és a három órás "időablak" fontosságával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra