Nem okoz rákot a vérnyomáscsökkentő

A Clevelandi Egyetemi Kórház tudósai megállapították, hogy az angiotenzin-átalakító enzimet gátló (ACE-gátló) szerek szedése nem növeli a daganatok kialakulásának a kockázatát. Ezek a szerek úgy csökkentik a vérnyomást, hogy megakadályozzák a vérlemezkék összeszűkülését. Amellett, hogy eredményesek a magas vérnyomás kezelésében, növelik a szívrohamon átesettek túlélési esélyeit, és megelőzik a stroke-ot. Eddig azonban sokan attól tartottak, hogy elősegítik a rák kialakulását.

A mostani kutatás vezetője, Dr. Ilke Sipahi is erre az eredményre jutott korábban, a mostani vizsgálata azonban ellentmond a korábbi tapasztalatainak. A The American Journal of Cardiology című lapban megjelent tanulmányuk szerint az eddigiektől eltérően úgy találták, hogy az ACE-gátló készítmények szedése nem növeli az emésztőrendszeri daganatok kialakulásának veszélyét. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy kísérletük mindössze egy ötéves időtartamot fedett le, így további kutatások szükségesek annak megállapítására, hogy hosszabb távon sem jelentkezik-e a veszély.

Dr. Christopher Phillips, az Atlantai Morehouse Orvosi Egyetem munkatársa - aki nem vett részt a kutatásban - fontosnak tartja hozzátenni, hogy jelen kutatás csak az ACE-gátlók egy bizonyos csoportjára, az enalaprilokra terjedt ki, így felmerül a kérdés, hogy vajon a többi típus esetében is megállja-e helyét az eredmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.