Agyvérzést okozhat a kávé, a szex, az orrfújás

Holland kutatók szerint a kávé, a szex és az orrfújás is megnövelheti a stroke egyik típusának kockázatát. A Stroke folyóiratban megjelent, 250 résztvevővel készült tanulmány az agyi érkatasztrófa nyolc kockázati tényezőjét azonosította, melyek mindegyike megnöveli a vérnyomást, ami a vérerek szétrobbanását okozhatja.

SzélütésNagy-Britanniában több mint 150 ezer ember kap stroke-ot évente, amelyek közül közel 29 ezer esetet agyvérzés okoz. Vérzés akkor következik be, amikor egy meggyengült ér kireped, ami agykárosodást vagy halált okozhat.

Az Utrechti Orvostudományi Egyetem kutatói 250 beteget vizsgáltak három évig, hogy azonosíthassák a ruptúrák kiváltó okait. Kiderítették, hogy az agyi aneurizmák több mint 10 százalékáért a kávé volt felelős. Bár a kávét fogyasztó személyekben csak 1,7-szer nagyobb volt a kockázat, a többi kockázati tényezőnél gyakoribbnak számít. Az ijedtség több mint 23-szorosával növelte a kockázatot, ez azonban az esetek csupán 2,7 százalékáért volt felelős.

"Mindegyik kiváltó tényező hirtelen és rövid időre megnöveli a vérnyomást, ami az aneurizma kiszakadásának egyik lehetséges közös oka lehet" - mondta dr. Monique Vlak, a kutatás vezetője.

A szerzők hangsúlyozták, hogy bár minden ötvenedik emberben kialakul agyi aneurizma, csupán néhány esetben történik ruptúra. A szakértők szerint a koffeinfogyasztás csökkentésével, illetve a nem kiszakadt agyi aneurizmával rendelkező, székrekedéses betegek laxatívumokkal történő kezelésével csökkenteni lehet a koponyaűri vérzés kockázatát.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon szakadozik. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok is lehet. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!