A szív őssejtes gyógyítására irányuló program indul Nagy-Britanniában

A Brit Szív Alapítvány kedden indítja útjára nagyszabású programját, melyben 50 millió fontot (mintegy 16 milliárd forintot) szánnak a szív őssejtes gyógyítására irányuló kutatásokra.

A British Heart Foundation (BHF) felkérésére a kutatásokat végző szakemberek remélik, hogy a következő évtizedben olyan kísérleti gyógyszereket fejleszthetnek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a szív bizonyos sejtjei regenerálják a sérült szöveteket.

A szív szöveteinek regenerálódását egyes állatmodellekben már sikerült elérni. A kedden induló, "összetört szíveket megjavító" kampány célja, hogy az őssejtek és a fejlődésbiológia kutatása elvezessen oda, hogy ez a jövőben az embernél is lehetővé váljon.

"Tudományos szempontból az emberi szív megjavítása elérhető cél, és valóban felépülhetünk olyan egyszerűen egy szívrohamból, ahogy egy lábtörésen túljutunk" - hangsúlyozta Peter Weissberg, a BHF orvos-igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, mely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetelileg szakadozhat, vékonyodhat. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!