A rosszul alvók gyakrabban kapnak szívinfarktust

Aki alvásproblémákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek - derült ki egy széleskörű norvég kutatásból, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.

Lars E. Laugsand és munkatársai olyanokat vizsgált, akik az álmatlanság valamely formájával küzdöttek: vagy képtelen voltak elszenderülni altató nélkül, vagy gyakran felébredtek az éjszaka, vagy fáradtan ébredtek minden reggel.

A kutatók 52 610 norvég felnőtt nő és férfi 1996-1997 közötti, alvásra vonatkozó panaszait dolgozták fel. Ezt követően 11 éven keresztül követték a páciensek további sorsát, az esetleges infarktus megjelenését vagy hirtelen szívhalál bekövetkeztét, illetve az alvászavar hátterében álló pszichiátriai rendellenességeket (szorongás, depresszió).

A tudományos értékelés során figyelembe vették az életkort, a családi körülményeket, az iskolázottságot, a vérnyomást és a testsúlyt, az esetleges cukorbetegséget, a testmozgást, sőt még azt is, hogy a vizsgált személy váltóműszakban dolgozott-e. A megfigyelés 11 esztendeje alatt 2368 résztvevő kapott szívinfarktust.

A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy aki a megelőző hónapban szinte soha nem tudott elaludni, 45 százalékkal esélyesebb a szívinfarktusra. A nyugtalanul alvók szívroham-kockázata 30 százalékkal nagyobb, a reggelenként fáradtan ébredők rizikója 27 százalékkal meghaladta meg az átlagnépességét. Minél többféle alvászavarral küzd a páciens, annál nagyobb esélye volt az infarktus bekövetkezésének.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!