Aggasztóan feledékeny? Keressen segítséget! (x)

Napjainkban a fejlett országokban egyre növekszik a várható élettartam, akár a 90 éves életkort is elérhetjük. Emellett világszerte növekvő tendenciát mutat korunk rettegett betegsége, a szellemi hanyatlással járó Alzheimer-kór. Joggal vetődhet fel a kérdés, vajon mikortól kóros a feledékenység?

Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy hirtelen nem jut eszünkbe, mit is keresünk a szekrényben, vagy miért is mentünk a konyhába. A kor előrehaladtával gyakori panasz a feledékenység: ám fontos megkülönböztetni a hétköznapi kellemetlenségeket okozó memóriaromlást a mindennapi tevékenységeinket teljesen felborító feledékenységtől. Ez utóbbi esetben ugyanis már alapvető funkciókat, mint például a bevásárlást, a főzést, vagy éppen a mosakodást sem tudjuk önállóan kivitelezni.

A feledékenység nem az egyetlen jel

Közismert, hogy az Alzheimer-kór főként idősebb korban, kb. 65 éves életkor felett fordulnak elő, azonban nagyon ritkán 40 éves kor előtt is okozhat tüneteket. Kezdetben a feledékenység csak időnként jelentkezik, később már folyamatosan fennállhat. Időnként előfordulhat az is, hogy nem emlékszünk hová is parkoltunk, azonban nem fogható az öregedésre, ha a korábban megszokott útvonalunkon nem találjuk a lakásunkhoz vezető utat.

További jel lehet a szótalálási nehézség: előfordulhat például, hogy nem jut eszünkbe egy híres tér neve, de nem felejtjük el a hétköznapokban fontos tárgyak pl. a pohár, a tányér vagy a villa nevét. Továbbá demencia, azaz szellemi hanyatlás esetén jellemző tünet a személyiségváltozás, amelynek során az érintett személy agresszív, bizalmatlan vagy éppen visszahúzódó, lehangolt lehet.

Ha Önnél, vagy hozzátartozójánál hasonló jeleket észlel, érdemes mielőbb orvosi segítséget kérni.

Váltson életmódot!

A közelmúltban igazolták a kutatók, hogy a genetikai tényezők mellett számos életmódbeli ok, valamint egyes szív-és érrendszeri megbetegedés is növelheti a betegség kialakulásának esélyét. Ezek egy része, mint például a felnőttkori elhízás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód elkerülhető lenne. Emellett szellemi tevékenységeink alappillére az ép agyi keringés, melyet rendszeres mozgással, agytornával is szinten tudunk tartani. Ráadásul nagyon fontos, hogy memóriákat is edzésben tartsuk.

Jó, ha tudja, hogy új funkciók elsajátításával, nyelvtanulással emlékező képességünk is karban tartható.

A Ginkgo biloba valóban hatékony segítség lehet

Az Alzheimer-kórnak és a demencia többi formájának kezelésében nagy szerepe lehet a gyógynövénytartalmú szereknek is. A páfrányfenyő (gingko biloba) az egyik legrégebbi gyógynövényünk: gyógyhatását már az ősi Kínában is ismerték. Főként az elégtelen agyi véráramlás és tápanyagellátás következtében fellépő tünetek, azaz a rossz emlékezőtehetség, a koncentrációzavar vagy az intellektuális képességromlás tüneti kezelésére alkalmas.

Jó, ha tudja, hogy a gyógyítás során a Ginkgo biloba levelének kivonatát használják, azonban a Ginkgo levelének allergizáló és toxikus hatásai is lehetnek, ezért nem ajánlott teát főzni a leveléből.

Válasszuk a Tebofortan®-t!

A Tebofortan® filmtabletta minőségi Ginkgo biloba speciális kivonat, az ún. EGb 761®-et tartalmazza, mely hatékony segítség az elégtelen agyi vérátáramlás következtében fellépő agyműködési zavarok (pl.: szellemi teljesítőképesség és a koncentrációs készség csökkenése, az elégtelen emlékezőképesség) tüneti kezelésében, valamint Alzheimer és egyéb típusú demenciák (elbutulás) enyhe és középsúlyos formáiban.

A Ginkgo biloba speciális kivonata az alapanyagok precíz kiválasztása után, több stádiumú gyártási folyamat szabadalmaztatott eljárásai során jön létre. A 24 lépcsős gyártási folyamat során arra is figyelnek, hogy a hatékonyság szempontjából fontos összetevőket magas arányban, míg a káros összetevőket minimális koncentrációban - egy pontosan meghatározott összetétel szerint - használják fel.

A vény nélkül kapható Tebofortan® jól tolerálható gyógyszerkészítmény, melynek alkalmazásakor csak ritkán lehet mellékhatások megjelenésére számítani. A Tebofortan® 120 mg filmtabletta megemelt hatóanyag-tartalma miatt felnőtteknek akár napi 1 tabletta is elegendő lehet.

Bővebb információ a www.demencia-info.hu oldalon!

Hirdetés
Schwabe Hungary Kft.
S-026-tebofortan-pr cikk-2016-apr

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.