Legújabb cikkek
Miért létszükséglet az alvás?
Mindenki számára nyilvánvaló, hogyha nem alszik eleget, akkor egyre fáradtabb lesz, romlik a szellemi és fizikai teljesítménye, a tartós alvásmegvonás pedig súlyos mentális zavarokhoz vezethet, sőt, extrém esetben halálossá is válhat. Muszáj tehát aludnunk, hogy fenntartsuk szervezetünk működését. De vajon mi ennek az oka?
Sok idős embert a gyermeke ápol
Az idősek minden európai országban - Magyarországon is - csak ritkán részesülnek anyagi támogatásban gyermekeiktől, a nem anyagi jellegű - a gondozásban, a háztartási, ház körüli munkákban megmutatkozó - segítségnyújtás szerepe viszont az idősödő társadalmakban felerősödik.
Gócbetegségek is árthatnak a látásnak
A gócbetegségek feltárása és megfelelő kezelése kulcsfontosságú, ugyanis a rejtett gyulladások sok egyéb mellett a látást is tönkretehetik. Ráadásul a gócként megjelenő mandulagyulladás, illetve az általa keltett másodlagos betegségek súlyossága között nem feltétlenül van összefüggés.
Gyerekek körében is terjed a 2-es típusú diabétesz
Néhány évtizede kizárólag felnőtteknél diagnosztizálták, mára azonban egyre több fiatalt érint a 2-es típusú diabétesz. Már kétéves gyermeknél is kimutatták, bár ez nem számít tipikusnak, hiszen jellemzően kiskamaszkorban alakul ki a betegség. A kezelésre gyermekkorban is nagyon kell figyelni, hiszen a diabétesznek nagyon súlyos következményei lehetnek.
Komoly betegség esetén ezt szedi a magyar
Komoly betegség esetén a természetes gyógymódok legfeljebb kiegészítői lehetnek a modern gyógyszeres terápiáknak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és az okosgyogyszer.hu felmérésének válaszadói szerint. A kutatás rávilágított arra is, hogy a tudatos betegek ma már komolyan veszik a gyógyszerekkel kapcsolatos terápiás előírások betartását.
"Minden orvosból lehet hős" - interjú
"A világon az összes egészségügyi ellátórendszer megfelelő működtetéséhez valamilyen hősies tevékenységre van szükség" - véli Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser. Az Egészséghősök pályázat szakmai zsűrijének tagjával az egészségügyben dolgozók mindennapos áldozatvállalásáról és a média e történetek bemutatásában betöltött szerepéről is beszélgettünk.
A rákkeltő gyógyszerek ennyire veszélyesek
Továbbra is vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), hogy pontosan milyen hatással lehetnek a betegekre azok a valsartan hatóanyagú gyógyszerek, amelyekben rákkeltő szennyezőanyagot találtak a közelmúltban - jelentette be hétfőn az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).