Együtt fejlesztünk kórházakat Romániával

A romániai Szatmár megye, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kórházait fejlesztenék egy közös uniós program keretén belül.

Több mint 13 millió euróból (4,1 milliárd forintból) kezdődnek egészségügyi fejlesztések egy román-magyar uniós program segítségével a romániai Szatmár megye, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három kórházában. A projektre a szatmárnémeti Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház és a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház nyújtott be közös pályázatot - és nyerte el a pályázati összeget.

Milliárdos kórházfejlesztések a fővárosban Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program keretében várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat is. Kattintson a részletekért!

Új szárnyat is kialakítanak

A beruházás legnagyobb, több mint 11 millió eurós részét a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház használhatja fel: a fejlesztés keretében megépül egy hatemeletes, 13 200 négyzetméteres új épületszárny, melynek tetején helikopterleszállót is kialakítanak. A hétszáz ágyas, jelenleg két külön telephelyen működő gyógyintézményt a fejlesztés végén egy épületbe költöztetik: az új szárnyban az intenzív terápiás osztály és a műtők kapnak majd helyet, míg a most külön épületben lévő neurológiai , belgyógyászati és szemészeti osztályokat a megyei kórház főépületébe telepítik át.

Magyar és román kórházakat fejlesztenének a projektben (Fotó: 123rf)
Magyar és román kórházakat fejlesztenének a projektben (Fotó: 123rf)

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban csaknem 1,5 millió eurós támogatási összegből kardiológiai és érsebészeti eszközöket vásárolnak, a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pedig egymillió eurót fordítanak a központi laboratórium teljes korszerűsítésére. A tervek szerint a szatmárnémeti kórház átépítése 2019 második felében kezdődhet meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!