Veszélyes anyagokat találtak a Balatonban

Mikroműanyagok és gyógyszermaradványok jelenlétét is azonosították a szakemberek a tó vizében.

A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy a tóban jelen vannak különféle mikroműanyagok, ráadásul gyógyszermaradványok is kötődhetnek hozzájuk – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szerdán.

Azt írták, az ökoszisztémákban megjelenő mikroműanyag-terhelések az utóbbi évtizedben egyre nagyobb aggodalomra adnak okot, ezek a parányi polimerek ugyanis akut és krónikus hatásokat okozhatnak az algákban, illetve gerinctelen és gerinces szervezetekben is. Az is egyre nyilvánvalóbb – tették hozzá –, hogy a mikroműanyagok felületéhez emberi eredetű szennyező anyagok (például gyógyszermaradványok, policiklusos aromás szénhidrogének és növényvédőszerek hatóanyagai) is hozzákötődhetnek, és ez tovább erősítheti az anyagok toxikus hatását, valamint az élő szervezetekben és a táplálékláncban történő feldúsulását.

mikroműanyag, Balaton
Mikroműanyagokat és gyógyszermaradványokat is azonosítottak a Balatonban. Fotó: Getty Images

A közleményben a MATE és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóinak a Science of the Total Environment szaklapban közölt tanulmányára hivatkoztak, amely szerint a Balatonban lévő 50-100 mikrométeres mikroműanyagok bejuthatnak a nagy vízibolha tápcsatornájába.

A vizsgálatok során a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. szakemberei hétfajta polimertípust azonosítottak az 50-100 mikrométeres mérettartományban, amelyek közül a polipropilén- és a polietilén-szemcsék voltak a leggyakoribbak. Típustól függetlenül 1000 literenként átlagosan 5,5 fordult elő belőlük, amely hasonló európai tavakban mért értékekhez.

Igazolni tudta a kutatócsoport azt is, hogy a polisztirol és a polietilén önmagában, illetve egyes fogamzásgátló-maradványokkal együtt viselkedési és biokémiai változásokat okoz a nagy vízibolha egyedeiben.

Az új eredmények és tapasztalatok alapján a MATE és az Eurofins Kft. szakemberei pályázati együttműködéssel olyan további antropogén eredetű mikroszennyezőket keresnek, amelyek vizes közegben bizonyíthatóan megkötődnek a mikroműanyagok felületén - olvasható az egyetem közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?