Kiderítettük, hogyan spórolhatunk a zsiradékon

Az élelmiszerek áremelkedése az olajokat sem kímélte, jóval drágább lett az olívaolaj és a napraforgóolaj is. Öröm az ürömben, hogy esetükben az emelkedő ár némiképp az egészségtudatosság malmára hajtja a vizet. Hogyan használjuk az olajokat, hogy a takarékoskodás a szervezetünknek is jót tegyen?

Bár a táplálkozástudományi szakemberek ettől már régóta óva intenek, sokan ma is fritőzben készítik a sült krumplit, bő olajban sütik a húsokat. Ez a módszer több okból sem javasolt, nem tesz jót sem az egészségnek, sem a pénztárcának. „A bő olajban sütött ételek megszívják magukat olajjal, emiatt sokkal több zsírt, és azzal együtt kalóriát is tartalmaznak. Ez még akkor is hátrány, ha amúgy figyelünk arra, hogy az olaj ne füstöljön, ne égjen meg. Az ár szempontjából az sem mellékes, hogy az olajokat nem szabad többször használni, így egyetlen étkezés miatt rengeteg zsiradékot pazarlunk el” – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője.

Az olajfelhasználás minimalizálását több sütési mód is segítheti. A bundázott, hagyományosan bő zsírban sült húsokat, fasírtokat és a rántott zöldségeket nyugodtan betehetjük például egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd miután olajjal kicsit megspricceltük, betolhatjuk a sütőbe. Lehet kapni olyan sütőlapokat is, amelyek szilikonból készültek és tüskések, az olajfelhasználást segítségükkel is jelentősen vissza lehet fogni. Akár egészen komoly mértékekről is szó lehet, a korábbi decis mennyiségeket egy-két kávéskanálnyira, vagy akár még kevesebbre is le lehet csökkenteni. Az ilyen jellegű sütéshez beszerezhetünk eleve spriccelős kiszerelésben árult olajat, de olcsóbban jövünk ki, ha egyszer megveszünk egy pumpás eszközt, és azt töltögetjük a megszokott olajunkkal.

étolaj, sütés, serpenyő, konyha
Néhány egyszerű módszerrel jelentősen csökkenthetjük konyhai olajfelhasználásunkat. Fotó: Getty Images

Új idők, új eszközök

Húsok és zöldségek esetében segít csökkenteni az olajfelhasználást a grillezés is, esetében a zsiradék akár teljesen el is hagyható. Ehhez persze be kell szerezni egy elektromos grillt, de ha figyelembe vesszük, hogy általa sok liter olaj spórolható meg, akkor már nem is olyan drága a készülék (ilyen eszköz már 20 ezer forint alatt is beszerezhető).

Léteznek olyan új technológiák is – ilyen például az airfryer – amelyekkel szintén lehet zsiradék nélkül sütni. Ha az olajról nem akarunk teljesen lemondani, akkor az ilyen jellegű, forrólevegős sütők segítségével legalább a felhasznált mennyiséget csökkenthetjük alaphangon tizedére. Ráadásul az eszköz könnyen is tisztítható, használatakor nem keletkeznek olyan kellemetlen szagok, mint a hagyományos olajsütőknél.

„Ha mégsem akarunk új eszközöket beszerezni, de van egy jó minőségű, teflon- vagy kerámiabevonatú edényünk, akkor azokban is készíthetünk olyan ételeket, amelyeket korábban olajban sütöttünk. Alufóliában, sütőzacskóban és cserépedényben ugyancsak készülhet sült hús, hal vagy zöldség” – emeli ki Antal Emese. Az olajban sütés helyett lehet kísérletezni a párolással is, annak segítségével is nagyon egészséges, ízletes ételek készíthetők. Ráadásul nemcsak zöldségek, hanem akár halak, raguk és natúrszeletek is. Ennél az ételkészítési módnál egy adag ételhez maximum fél evőkanál étolajra van szükség, ami szintén komoly csökkenés.

Két legyet egy csapásra

A takarékoskodást az is segítheti, ha jobban figyelünk arra, hogy mihez milyen olajat használunk. Például az extra szűz olívát, amely jóval drágább a napraforgónál, alapból sem lenne szabad sütéshez elpazarolni. Ez nemcsak ablakon kidobott pénz, hanem káros is az egészségre – függetlenül attól, hogy amúgy az extra szűz olíva nagyon egészséges. „Ezt a típust tilos hevíteni, mert hő hatására elveszti értékes tulajdonságait, ráadásul zsírsavjaiból káros anyagok, például transzzsírsavak és karcinogén vegyületek is képződnek. Külön probléma, hogy ezt nem is érzékeljük, ugyanis az átalakulás már azt megelőzően megkezdődik, hogy az olaj füstölni, feketedni kezdene. Emiatt sütéshez hőstabil olajat – napraforgót, repcét vagy erre a célra készült olívát – kell használni. Bár ezek közt is vannak drágábbak, de többségük jóval olcsóbb az erre a célra amúgy sem ajánlott extra szűz típusnál” – árulja el dietetikus szakértőnk.

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

„Itt van a szódabikarbóna, fogom, és kisikálom vele a kádat”
Egy családi nyaralás árát dobjuk a szemétbe

Az extra szűz olívát az egészség jegyében hidegen sem szabad mértéktelenül fogyasztani, ugyanis tápanyagként ez is zsírnak számít, energiatartalma pedig megegyezik az állati zsírokéval. Emiatt ezt az olajtípust is csak salátákhoz, krémekhez, pástétomokhoz jó használni. Fűszerek hozzáadásával magunk is készíthetünk belőle különleges változatokat, jóval kedvezőbb áron, mintha készen szereznénk be ilyesmit.

Bár nem olcsók, kis kiszerelésben érdemes otthon tartani különlegesebb olajokat is, például tökmagot, diót vagy szőlőmagot. Ezeket fénytől elzárva kell tárolni, lehetőleg 20 fok alatti hőmérsékleten, ilyen esetben nem avasodnak meg gyorsan. Nagy előnyük, hogy pár cseppjükkel különleges ízt kölcsönözhetünk salátáknak, mártogatósoknak, desszerteknek és krémeknek, helyettesíthetjük velük a készen kapható, ár-érték arányban drágább önteteket is. Mindezt úgy, hogy ezek az olajok még az olívánál is egészségesebbek, hiszen többszörösen telítetlen zsírsavak garmadáját tartalmazzák.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra