Tele vannak vegyszerrel és sóval a pizzatészták

Félkész pizzatésztákat vizsgáltak meg alaposan német szakértők. A termékteszt kiábrándító eredményeket hozott.

Ha otthon, a saját ízlésük szerint sütnénk pizzát, de nem akarunk bajlódni a tészta elkészítésével, jó megoldásnak tűnhet beszerezni a boltokban kapható félkész pizzatésztát, amelyre aztán olyan feltétet pakolhatunk, amilyet csak szeretnénk. Egy friss termékteszt szerint azonban ez nem feltétlenül olyan jó ötlet.

pizza
Kiábrándító eredményeket hozott egy termékteszt. Fotó: Getty Images

A legtöbb tészta megbukott a teszten

19-féle félkész pizzatésztát – köztük 4 bioterméket – teszteltek a német szakértők, az eredmény azonban még őket is meglepte. A legtöbb tészta ugyanis megbukott a teszten – adta hírül a Rizikometer Facebook-posztja.

A független laboratórium elemzése alapján csupán 4 terméket soroltak az „ajánlható” kategóriába, ám ezen belül is csak egy kapott „kiváló” értékelést. A kifogásolt tésztákkal kapcsolatban ugyanakkor több komoly problémát is feltártak a szakértők.

Vegyszerek, só, veszélyes kórokozók

Az ÖkoTest cikke szerint fény derült egyebek mellett arra, hogy a félkész pizzatészták jellemzően túl sok sót tartalmaznak. Némelyikben termékben pedig növényvédőszer-maradványok jelenlétét is kimutatták, például a rovarok ellen használt idegmérget, a deltametrint.

A laboratóriumban ezenkívül veszélyes kórokozókat is azonosítottak néhány pizzatésztában. Az egyik termékben például gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozó Enterobacteriaceae baktériumot mutattak ki nagy koncentrációban, de Bacillus cereust és STEC-et is találtak egyes tésztákban.

Van azonban jó hír is: az elemzések szerint a gluténmentesként árult pizzatészták egyike sem tartalmazott glutént” – jegyezték meg a Rizikometer posztjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.