Nem hinnéd, mi történik a palackos vízzel az autóban – Sokan elkövetnek egy hibát nyáron

A forró autóban felejtett vizespalackból a hőség hatására olyan anyagok kerülhetnek a vízbe, amelyeket jobb elkerülni.

A nyári hőségben sokan tartanak maguknál palackos vizet az autóban, a táskában vagy a kertben, ám a meleg és a napfény hatására a műanyagból nem kívánt anyagok kerülhetnek az italba – adta közzé a University College figyelmeztetését a Time. 

Két vizespalack egy autóban az első két ülés közötti tárolóban.
Ha bennfelejtetted a kocsiban a vizet, azt inkább már ne idd meg! Fotó: Getty Images

Palackos víz a forró kocsiban – miért veszélyes?

Sokan gondolják: ha megveszik a vizet, az már minden esetben biztonságos, a képet azonban árnyalhatja az is, hogyan tároljuk az italt. A műanyag palack ugyanis nem egy zárt rendszer: melegben, főleg tűző napon állva olyan anyagok is kioldódhatnak belőle, amelyeknek jobb elkerülni a fogyasztását. A folyamat ráadásul jelentősen felgyorsulhat a hőmérséklet emelkedésével, mivel a meleg környezet instabilabbá teheti a műanyagot. Vagyis minél jobban átforrósodik a kocsi belső tere, annál hamarabb válik ihatatlanná a benne felejtett víz. 

Kapcsolódó cikk

Pokoli hőség a parkoló autóban – a német autóklub módszere akár 16 fok mínuszt jelenthet
Pokoli hőség a parkoló autóban – a német autóklub módszere akár 16 fok mínuszt jelenthet

Mi kerülhet a palackos vízbe?

A legtöbb egyszer használatos műanyag vizespalack polietilén-tereftalátból, vagyis PET-ből készül. Ez az egyik leggyakrabban használt műanyag az élelmiszer- és italcsomagolásban, és újrahasznosítható anyagnak számít. Ezen kívül különféle adalékanyagokat is tartalmazhat, amelyek a gyártás során azért kerülnek bele, hogy a csomagolás megfelelő tulajdonságokkal rendelkezzen. Több olyan anyagot is kimutattak már, amely a műanyagból a folyadékba vándorolhat. Ilyen például

  • az antimon nevű fém, amelyet a PET gyártásánál katalizátorként használnak, valamint 
  • egyes esetekben a biszfenol A (BPA) is, amely károsíthatja az immun- és hormonrendszert, hozzájárulhat az elhízáshoz, növelheti bizonyos daganatok, például a mellrák kockázatát, illetve gyermekeknél viselkedési problémákkal is összefüggésbe hozható.

A kutatók hangsúlyozzák: jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy egy egyszer felmelegedett palack víz elfogyasztása egészségkárosodást okozna, a hosszú távú, rendszeres kitettség hatásait azonban még vizsgálják. Mindenesetre biztos ami biztos alapon a műanyag palackokat nem érdemes hosszú ideig hőnek kitenni.

Így tárold biztonságosan a palackos vizet

Néhány egyszerű szabállyal csökkenthető a kockázat:

  • ne hagyd a műanyag palackos vizet tűző napon;
  • ne tárold hosszú ideig forró autóban;
  • ha lehet, használj üvegből vagy rozsdamentes acélból készült kulacsot!


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!