Ötmilliárdos kárt okoztak a júniusi viharok

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi. A biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az 5 milliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Felhőszakadás, vihar, villám, jég, beázás: a nyári viharszerzon szinte teljes repertoárját felvonultatták a júniusi viharkárok, sőt sajnos még egy emberéletet is követelt egy villámárvíz. A társaságokhoz a hét végéig több mint harmincnégyezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján a három milliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni - olvasható a MABISZ közleményében . Ebben az összegzésben pedig még nincsenek benne a hétvégén főként Miskolc és Eger környékén pusztító felhőszakadás következményei. Az addigi bejelentések túlnyomó része Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

Vihar idején ezért tilos zuhanyozni Sokan nem is gondolnák, mekkora veszélynek teszik ki magukat, ha dörgés-villámlás idején állnak a zuhany alá vagy kezdenek el mosogatni. Részletek itt .

A károk nagyságára tekintettel, a MABISZ összesítette a vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyont érintő, több mint háromezer bejelentés nyomán kifizetendő összegeket, amelyek további több mint kétmilliárd forintot tesznek ki. A júniusi biztosítói számla így nagy valószínűséggel meg fogja haladni az ötmilliárd forintot.

Viharfelhők Salgótarján közelében 2020. június 14-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Sokkal rosszabb a helyzet, mint tavaly

A június viharos időjárása évek óta kiemelkedő károkat okoz. Tavaly előtt a hónap első felének viharai nyomán a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, a kárigények megközelítették a kétmilliárd forintot. Ugyanakkor a május-augusztus közötti viharszezonban, amelynek adatait a MABISZ 2010 óta rendszeresen összegzi, a társaságok mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán, ebből másfél milliárd jutott júniusra, amely tehát nagy súllyal szerepelt az elmúlt évek statisztikáiban.

Idén azonban már februárban elindult a viharszezon. Az év második hónapjában a lakásbiztosításokra kifizetett összegek jóval meghaladták a kétmilliárd forintot, amit közel három milliárdra növeltek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk.

Egyre gyakoribb az online kárbejelentés

Jelenleg a mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A koronavírus-járványnak köszönhetően pedig egyre népszerűbbé vált az online ügyintézés. Többen a távoli kárfelvétel választását javasolják az ügyfeleiknek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulnak. Akár a kárszemlézés is történhet telefonos egyeztetéssel, a mobiltelefonnal készített és továbbított fotók segítségével is. Van olyan biztosító, amelyik már bevezette, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. Az ügyfélnek elég csak elővenni az okostelefonját vagy a táblagépét, és egy alkalmazás segítségével a távolból is megoldható a helyszín szemléje valamint a kárrendezés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!