Nagy bajt okoznak az eldobált cigicsikkek

Az eldobott és a talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését - állítja egy új brit tanulmány.

Becslések szerint évente 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el a világon, ez a legelterjedtebb műanyagszemét. Egyes területeken akár 128 csikk is lehet egyetlen négyzetméteren. A legtöbb csikk bioműanyagból, cellulóz-acetát-szálból készült szűrőt tartalmaz. A tudósok szerint a talajba kerülő csikkek miatt 27 százalékkal csökkent a lóhere kicsírázásának esélye és 28 százalékkal rövidült a növény szárhossza. A fű esetében az előző 10, az utóbbi 13 százalékkal lett kisebb.

cigaretta, cigicsikk, eldobélt csikkek, növények, műanyagszemét, szemetelés, környezetszennyezés
A csikkek rontják a növények kicsírázásának esélyét. Fotó: 123rf

Veszélyben a növények

A kutatók szerint az el nem szívott cigaretták szűrőjének majdnem ugyanolyan a hatása a növények életére, mint a használt szűrőknek. Ez arra utal, hogy a problémát maga a filter jelenti, a dohány égetéséből származó mérgek nélkül is káros a környezetre.

Veszélyes hulladék A közhiedelemmel ellentétben a cellulóz-acetátból készült szűrők nem bomlanak le gyorsan, akár több mint 10 évig is egyben maradhatnak. A dohánytermékből korábban kiszűrt anyagok viszont kioldódnak a csikkekből és veszélyt jelentenek a vízi élővilágra. A vízbe került csikk közvetlen közelében lévő halak nagy része már 96 óra elteltével elpusztul. De akár egyetlen cigarettavég is képes annyira beszennyezni 7 és fél liter vizet, hogy a benne élő vízibolhák elpusztuljanak.

Bár az eldobált csikkek látványa mindennapos, mégis ez a tanulmány vizsgálta elsőként, hogyan befolyásolja a növények életét a cigaretták maradéka. "Azt találtuk, hogy rontja a lóhere és a fű kicsírázásának esélyét, megrövidíti a szár hosszát, több mint felével csökkenti a lóhere gyökerének súlyát" - mondta Dannielle Green biológus, a kutatás vezetője. "A két vizsgált növény, a perje nevű fűféle és a fehér here fontos takarmány, de elterjedt a városi parkokban, zöld területeken is. Hozzájárulnak a fajok egészségéhez, a fehér here fontos a beporzó rovaroknak és a nitrogén megkötése miatt is" - magyarázta.

A kutatók úgy vélik, a filterek kémiai összetételének számlájára írhatók a károk. "A bioműanyaghoz adott szerek teszik hajlékonyabbá a szűrőt, ezek kimosódhatnak a talajba és a kezdetekkor károsíthatják a növényi életet" - magyarázta tanulmány társszerzője, Bas Boots. A felvetés bizonyításához azonban további tanulmányok szükségesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!