Medvehúsból ettek, komoly betegségük lett

Tíz ember, közöttük egy tízéves gyermek is megbetegedett, miután medvehúsból készült ételt fogyasztottak el Észak-Karolinában.

Influenzaszerű tünetekkel, duzzadt arccal és izomfájdalommal szállítottak orvoshoz tíz embert Észak-Karolinában - írja a Fox News. A kórházba került emberek mindegyike részt vett korábban azon az összejövetelen, ahol grillezett medvehúst is felszolgáltak nekik.

Vigyázni kell a vadhússal

A rendezvényen 35-en vettek részt, közülük 22-en fogyasztottak is a vadállat húsából, többek között egy tízéves gyermeknek is felszolgálták. Az orvosi vizsgálatok szerint a medve húsa nem volt megfelelően átsütve, a megbetegedést pedig egy ritka parazitás betegség, a trichinellózis váltotta ki. 

hús, grill
Több ember is kórházba került a nem megfelelően átsütött hús miatt. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A trichinellózis rendszerint akkor terjed át az emberre, ha valaki rosszul főtt, illetve nyers vadhúst fogyaszt. Általában a kezdeti tünetek közé tartozik a hasmenés, hányinger, hányás, gyomorfájdalom, láz és fáradtság, de ízületi fájdalmat, bőrviszketést, székrekedést és köhögést is okozhat. Erről, illetve több másik, állatoktól elkapható betegségről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben.

A Fox news szerint az eset nem egyedülálló: néhány hónapja hat ember betegedett meg attól, hogy nem megfelelően átsütött medvehúst ettek, amelyet egy dél-dakotai családi összejövetelen szolgáltak fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!