A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól - a gyógyulás után esetlegesen elhúzódó fizikai és lelki tünetekről - már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy komolyabb egészségügy károkat okozhatnak, és tovább tarthatnak, mint gondoltuk. Ám egy új tanulmányból most az is kiderült, hogy akik a COVID-19-en átesve fizikai rehabilitációra szorulnak, nagyobb valószínűséggel érzik magukat rosszabb fizikai és mentális állapotban, mint a rosszindulatú daganat miatt utókezelésen résztvevő betegek - írja a U.S.News.
Noha a hosszú COVID -dal küzdők tapasztalatai egyre sokasodnak - a gyógyulást kísérő kimerültségtől, fejfájástól, gyengeségtől kezdve az egyes szerveket, például a szívet vagy a veséket érintő maradandó károsodáson át a mentális problémákig -, összességében még mindig keveset tudunk a COVID-19 hosszú távú hatásairól. Ezért is bír nagy jelentőséggel az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) frissen publikált tanulmánya , amely egyértelműen rávilágít, hogy a koronavírus-fertőzésből felépülő betegeknek személyre szabott fizikai és mentális egészségügyi rehabilitációra lehet szükségük a teljes felépüléshez.
Amiről nem árt tudni
A tanulmány elkészítéséhez a kutatók a 2020 januárja és 2021 márciusa között az amerikai rehabilitációs klinikákra utalt betegek adatait elemezték. Azt találták, hogy míg a jelenlegi vagy korábbi rákdiagnózisuk miatt utókezelésre szoruló kontrollcsoport tagjainak egyharmada számolt be elégséges vagy rossz fizikai állapotról , addig a COVID-19 után rehabilitációban résztvevőknél ez az arány közel 44 százalék volt.
Egy nullától tízig terjedő skálán a koronavírusból elméletileg felgyógyultak 40 százaléka panaszkodott 7-es erősségű, vagy annál komolyabb fájdalomról, szemben a daganatos betegséggel küzdők körülbelül 25 százalékával. Előbbiek a fizikai állóképességet vizsgáló hat perces gyalogló teszten is rosszabbul teljesítettek, emellett nagyobb arányban számoltak be mindennapi nehézségekről, amelyek érintették a házimunkát, a bevásárlást és a megbízások teljesítését, de még a rövidtávú gyaloglást is. Tizenkilenc százalékuk - akik fiatalabbak voltak, mint a kontrollcsoport tagjai - jelentett elégséges vagy rossz általános mentális egészségi állapotot, szemben a kontrollcsoportot alkotók 15,3 százalékával. A hosszú COVID-os betegeknél nagyobb arányban voltak azok, akiknek nehézséget okozott a munkába való visszatérés vagy akár egy közös program a barátokkal, és ők általánosságban többféle rehabilitációs szolgáltatást vettek igénybe, mint a daganatos megbetegeséssel küzdők.
Rák vs. koronavírus után: érdemes-e összehasonlítani a betegek állapotát?
A kutatók szerint a jelenlegi eredmények összhangban vannak a korábbiakkal, amelyekből már körvonalazódott, hogy a long COVID-dal küzdők mintegy 90 százalékánál jelentkeztek olyan, állapotukkal összefüggésbe hozható fizikai tünetek, mint a fáradtság vagy a gyengeség. De ahogy arra a kutatók is felhívták a figyelmet: a vizsgálatnak azért megvoltak a korlátai. Nem volt információjuk például a koronavírus-fertőzések pontos időpontjáról, a betegek állapotának súlyosságáról, és ami még inkább nehezítette az egyértelmű következtetések levonását: a kontrollcsoportba tartozóknál diagnosztizált rosszindulatú daganatos megbetegedések és kezelések típusairól sem tudtak semmit. Emellett a kutatók a résztvevők egyéb alapbetegségeinek gyakoriságát sem tudták felmérni.
Ezért, mint írták, "ezeket az eredményeket nem szabad úgy értelmezni, hogy a poszt-COVID-dal küzdők fizikai és mentális egészsége összességében rosszabb, mint a rákos betegeké". Mindössze azt jelzik, hogy a rehabilitációra szoruló koronavírus-fertőzésen átesettek sok esetben rosszabb egészségügyi hatásokat tapasztaltak, mint a rákos betegek.
