Koronavírus: fiatalokkal van tele az intenzív osztály

Egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály - erről a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke, Tóth Judit beszélt az ATV Start című műsorában. A szakember szerint korainak tűnik a nyitás, szigorításra lenne szükség.

Koronavírus: életet ment ez a gyógyszer. Részletek!

Tóth Judit a műsorban hangsúlyozta, hogy egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházba. Arról is beszélt, hogy a brit variáns körükben terjed, hiszen sokkal aktívabbak, és nem csökkent le még mindig kellő mértékben a találkozások száma. A nyitást nagyon korainak véli, úgy gondolja, szigorítani kellene, sőt, a meglévő szabályokat szigorúbban betartani.

A szakrendelőkből érkezők nehezen tudják felvenni a ritmust

Azzal kapcsolatban, hogy a szakrendelők bevonásával próbálják enyhíteni a kórházi osztályok terhelését, azt mondta: valamennyire segíthet ez a lépés, ugyanakkor a szakrendelőből érkezők nehezen tudják majd felvenni a ritmust, nem tudnak helyettesíteni egy intenzíves szakorvost vagy ápolót. Területenként más és más lesz a helyzet, van, ahol fel lehet szabadítani 1-1 kollégát, de van, ahol például csak egy pulmonológus van a megyére, neki kell ellátni mindenkit.

Fiatalokkal van tele az intenzív osztály

A szakszervezet alelnöke azt is elárulta a műsorban, folyamatosan kapnak jelzéseket, hogy korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban. Sőt, olyat is hallott, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.

Kutatók vizsgálják, hogy a COVID-19 okozhat-e 2-es típusú cukorbetegséget - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A vastagabb felhőzet fokozatosan délnyugat, nyugat felé halad, csak lassan szakadozik, közben északkeleten a gomolyok estére feloszlanak, de addig néhol kisebb záporeső előfordulhat belőlük. Az északias szelet estig még helyenként élénk lökések kísérik.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!