Így védekezzünk a koreai szúnyog ellen

Egyre nagyobb számban jelenik meg Magyarországon a zika vírust is hordozó koreai szúnyog, miután Pécs környékén sikeresen áttelelt.

Több ázsiai eredetű szúnyogfajnak is sikerült megvetnie a lábát Magyarországon: az ázsiai bozótszúnyog már stabil populációt hozott létre a déli országrészben, illetve a koreai szúnyogoknak is sikerült Magyarországon áttelelnie, és ez a faj is terjeszkedik - írja a hvg.hu .

A szúnyogok szeretik a meleget, a nedvességet és az intenzíven "illatozó" emberek meztelen bőrét. Mindezt idén nyáron is megkaphatják, méghozzá egyszerre, amikor strandolni megyünk. Ám a szúnyogok ellen védekezni is lehet, és nemcsak a szúrások elkerülése fontos. Hogy még mi, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Mindenkinek ki kell vennie a részét a védekezésből

A lap kiemelte, hogy a hazai szúnyogfajokkal ellentétben - amelyek csak múló kellemetlenséget okozhatnak csípésükkel - a koreai szúnyog és az ázsiai bozótszúnyog komolyabb betegségeket is terjeszthet, ráadásul ezeknek az invazív fajoknak nincsenek meg a természetes ellenségeik, kórokozóik Magyarországon. A klímaváltozás hatására pedig a határainkon belül is egyre kedvezőbb feltételek alakulnak ki számukra a szaporodáshoz.

A szúnyogok a kertben található vizekben szaporodnak legjobban
A szúnyogok a kertben található vizekben szaporodnak legjobban

A koreai szúnyog igen szívós, jól bírja a nagy hideget és a szárazságot is. Nappal aktív és nagyon agresszív, főleg az emberi vér vonzza. Kemenesi Gábor virológus szerint a szúnyogoknak sikerült áttelelniük Pécsett, és terjedni is kezdtek a városban. Az őshonos szúnyogokkal ellentétben - amelyek öntési területekre, vizesárkokba, meggyűlt víztestekbe rakják tojásaikat - az ázsiai szúnyogok az emberhez közel szaporodnak, a kertekben széthagyott vödrökben, edényekben, nejlonokban. Fontos ezért, hogy ne hagyjunk a kertben tartósan vizet, és tegyük lefordítva a földre a vödröt, illetve szedjük össze a gyerek homokozós játékait, hogy ne tudjon bennük megülni a víz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.