Idősek meggyilkolásával vádolnak egy német orvost

Több beteg meggyilkolásával gyanúsítanak egy palliatív ellátásban dolgozó berlini orvost.

Nyolc páciens meggyilkolásával gyanúsítanak egy nyár végén őrizetbe vett berlini orvost, aki palliatív kezelést nyújtott idős embereknek - közölte csütörtökön a német rendőrség és az ügyészség.

Az augusztusban már előzetes letartóztatásba helyezett orvost eredetileg azzal gyanúsították, hogy június és július folyamán megölt négy - 72 és 94 év közötti - idős embert oly módon, hogy "különböző gyógyszerek halálos keverékét" adta be nekik, majd tüzet idézett elő a lakásukban azzal a szándékkal, hogy eltüntesse a bűncselekmény nyomait.

Elhunyt betegek kartonjainak tüzetes vizsgálata és két exhumált holttest igazságügyi orvostani vizsgálata nyomán azonban kiderült, hogy a most 40 éves férfi még további négy - 61 és 83 év közötti - beteg haláláért lehet felelős. Első áldozatával 2022 júniusában végezhetett. Az ügyészség gyilkosság vádjával nyomoz az orvos ügyében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.