Humánmeteo: nyomasztó csütörtök jön

Csütörtökön folytatódik a rendkívül meleg időszak, a fokozottan melegfront-érzékenyeknél egyre többféle tünet jelentkezhet, romlik a vérnyomás-panaszokkal küzdők állapota.

Egyelőre nem érvényesül fronthatás, ám a tartósan meleg időben egyre többen lesznek álmosnak napközben is, s általában tompának érezhetik magukat. Az arra hajlamosaknál továbbra is gyakran léphet fel vérnyomás-ingadozás, amely legerősebben a déli és a középső tájakon élők körében jelentkezhet. Az idősek és a keringési betegségben szenvedők különösen veszélyeztetettek, számukra sok pihenés, illetve a fizikai megterheléssel járó feladatok kerülése ajánlott.

tapas
Többször kis mennyiségű étel fogyasztása csökkenti a szervezet terhelését

A melegedésre érzékenyebbek közül egyeseknél emésztési problémák, puffadásos panaszok is felléphetnek. Az érintettek számára javasolt kerülni a puffasztó (karfiolos, káposztás, babos) ételek fogyasztását, és az étkezések során inkább a magas cink tartalmú tojást, vagy például halat tartalmazó fogásokat érdemes előnyben részesíteni. Szintén jelentős terheléstől óvhatja meg szervezetét aki napközben többször eszik kisebb adagokat.

Az UV-sugárzás maximuma a naposabb Dunántúli és északkeleti tájakon helyenként a nagyon erős fokozatot is megközelítheti, a déli órákban nem ajánlott a tűző napon tartózkodni! Nagy a leégés veszélye, a magas faktorszámú naptejek alkalmazása mellett ajánlott szellős, de jól takaró ruhadarabokat, illetve kalapot viselni. Ezen kívül a hőségben fokozott folyadékfogyasztás javasolt. Testtömegtől, illetve fizikai aktivitástól függően akár 2-4 liter folyadékot is ajánlott magunkhoz venni, amelyre legjobb megoldás a tiszta víz.

A közlekedés során alapvetően nem várható veszélyes időjárási jelenség, ugyanakkor a nagy melegben sokaknál koncentrálási problémák jelentkezhetnek, egyeseknél a fejfájás is zavaró lehet. Ha vezetés közben álmosság, erős fáradtság jelentkezik, érdemes rövid időre félrehúzódni, és kicsit felfrissülni. Jót tehet ilyenkor, ha az utazók autóból kiszállva kicsit megmozgatják a tagjaikat, s néhány korty víz szintén felélénkülést eredményezhet.

Forrás: Meteoklinika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!