Humánmeteo: nehéz kedd jön

Habár a kettősfronti hatás megszűnik, az erős szél miatt így is rendkívül nehéz nap elé néznek a fejfájásra hajlamosak kedden.

Mint azt a Meteoklinika humánmeteorológiai előrejelzése írja, a hét második napján csupán gyenge fronthatásra számíthatunk, ezzel együtt sokan már reggel is fáradtan, kialvatlanul ébredhetnek, amihez napközben ingerültség és fejfájás társulhat. Mindez a felnőtteknél a munkahelyi, gyermekeknél pedig az iskolai teljesítményre is kihathat.

fejfájás, ingerültség, kimerültség
Kedden az erős szél miatt sokaknál jelentkezhet fejfájás

Hogyan kerülhetjük el a megfázást a hidegebb hónapokban? Részletek itt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, északkeleten viharos széllökések is előfordulhatnak. Emiatt romló hőérzetre kell számítani, amit tetéz, hogy kifejezetten hűvös lesz az idő: a legmagasabb nappali hőmérséklet 5-10 fok között alakul majd. Jó hír, hogy a felhőzet a délelőtti óráktól észak felől fokozatosan elkezd felszakadozni, ugyanakkor a déli tájékon estig is borult maradhat. Az ország e területein emiatt előfordulhat némi csapadék, esőre, záporra is lehet készülni.

Az erős szélnek ugyanakkor akad egy pozitív hozadéka is, mivel tisztán tartja még a nagyvárosok levegőjét is, így a szennyezőanyagok kevésbé tudnak feldúsulni. Az autós közlekedésben a helyenként viharossá erősödő széllökések csökkenthetik a menetstabilitást, ami fokozott odafigyelést követel meg a sofőröktől az utakon.

A humánmeteorológiai helyzet nyomán fellépő panaszok lehetséges kezelési módjairól bővebben a Meteo Klinika oldalán olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti tájakon lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé kísérik élénk, többfelé még erős lökések, azonban fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között várható.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?