Humánmeteo: ma szétpattannak az idegeink

Csütörtökön az átvonult hidegfront mögött már nem érvényesül fronthatás, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek.

Csütörtökön elsősorban akkor számíthat arra, hogy korábbi panaszai mérséklődnek, ha kifejezetten a hidegfrontra érzékeny. Markáns fronthatás ekkor már nem érvényesül, az emiatt kialakult fejfájása tehát mérséklődik, de várhatóan nem szűnik meg teljesen.

Amennyiben pedig érzékeny a szélre, akkor továbbra is levendulás fürdőt . Napközben a fejfájása ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmentatea, illetve több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt.

Feszült napra készüljünk

A glaukómával küzdőkre is nehéz nap vár, amennyiben ilyen problémái szoktak jelentkezni, úgy egészen csütörtök estig számíthat tünetei fokozódására.

Idegi feszültségét szintén csökkentheti levendulával, párologtasson például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett tudatosan próbálja kerülni a stresszt, a megterhelő tevékenységeket lehetőleg halassza későbbre. Az étrendje is álljon könnyű fogásokból, és tartalmazzon minél több zöldség- és gyümölcsfélét. A tartósan fennálló szélterhelés sokak szervezetét kimeríti, ajánlott folyamatosan szednie a magnézium-készítményeket .

További részleteket a Meteoklinika oldalán olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre is felszakadozik a felhőzet, ezzel szemben a Dunántúl nagy részén ismét záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor elszórtan várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban többnyire 4 és 9, másutt 10 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!