"Ha megvillan a kés, szakad a tüdő"

A mellkas szúrt sérülései szerencsére ritkák, azonban szinte minden esetben súlyosak. Ellátásuk gyors és hatékony beavatkozást igényel.

A mellkas szúrt sérüléseinél nem csupán egy kocsmai verekedés képét lehet felidézni, sajnos néhány szerencsétlen baleset is vezethet szúrt sérüléshez. A sérülésnek két nagy veszélye van, az egyik a nyílt légmell, a másik a belső szervek sérülése. A sérülés külső jeleiből csak nagyon nehezen tudunk a mélységére és a belső sérülések milyenségére, mértékére következtetni. Fontos hangsúlyoznunk, hogy valamennyi, testüreget érintő – akár nem túl nagy – szúrt seb a helyszínen súlyos sérülésnek tekintendő.

A nyílt légmell esetén a mellhártyák ürege közé levegő kerül a külvilágból, különösen veszélyes állapot, ha a létrejött nyílás szelepszerűen működik, ezt nevezik ventill-pneumothoraxnak: Belégzéskor a tüdő vagy a mellkasfal sérülésén át levegő áramlik be a mellüregbe, a nyílás kilégzéskor szelepszerűen záródik. Ennek következtében minden légvételkor egyre több levegő kerül be, és fokozatosan a légköri nyomásnál nagyobb nyomás alakul ki a mellüregben Ezt az állapotot feszülő légmellnek nevezik. Az érintett oldalon a tüdő nem tud tágulni. A két tüdő között elhelyezkedő szervek – a szív, nagyerek, légcső – az ép oldal felé tolódnak, gátolódik a szív telődése a nagyerek felől, és károsodik az ép oldali tüdő légző mozgása is.

A belső szervek közül sérülhet a tüdő, a szív, a máj, a lég- és a nyelőcső, de fontos nagyerek is. Ezek többségében életveszélyt jelentenek, legveszélyesebb természetesen a szív és a nagyerek sérülése.

légmell
A légmell minden esetben súlyos állapotnak számít. Fotó: Getty Images

Segélynyújtás

Az eszméletén lévő sérültet segítsük a számára legkedvezőbb testhelyzetbe, ez általában a félig ülő. Ha a sérülést okozó idegentest még a mellkasban van, semmiképp ne távolítsuk el, a sérült mozgatásakor azonban ügyeljünk arra, hogy nehogy újabb sérülést okozzunk. A mellkas szúrt sérülése esetén mindig kell nyílt légmellre számítani, ahol az elsődleges szempont, hogy próbáljuk zárttá tenni. Ennek érdekében a sérülésre helyezzünk steril mull-lapot, majd azt fedjük olyan anyaggal, ami nem légáteresztő pl. műanyag fólia, alufólia. A szigetelőlapot ragtapasszal rögzítsük.

A belső sérülések veszélye miatt keressük a sokk jeleit, kövessük figyelemmel folyamatosan a sérült életfunkcióit. Eszméletlen sérült esetén természetesen a légút biztosítása az elsődleges, de mielőbb meg kell kezdeni a nyílt légmell ellátását is. A sérült mozgatásánál ügyeljünk az esetleges idegentestre, nehogy újabb sérülést okozzon! Keressük a sokk jeleit, szükség esetén alkalmazzunk sokkfektetést!

A légmell az életkor előrehaladtával szinte mindenkit érint kisebb-nagyobb mértékben, azonban a baleseti sérülések és bizonyos belgyógyászati betegségek kísérője is lehet. Mutatjuk milyen, amikor a levegő halálossá válik.

Mit tesznek a kiérkező mentők?

A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátás csak nagy általánosságban igaz, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet. A mellkas szúrt sérülése súlyos állapotú beteget jelent. Elsődleges, mint minden ilyen esetben az alapvető életfunkciók, tehát a légzés és a keringés ellenőrzése, stabilizálása.

Többször ellenőrizni kell a mérhető paramétereket, mint vérnyomás, pulzus, légzésszám, vér oxigén szintje. A beteg állapota gyorsan romolhat, ezért erre fel kell készülni, szoros megfigyelést igényel. Szükség lehet gyógyszeres beavatkozásra, ezért infúzió bekötésével kell biztosítani a gyógyszeres beavatkozás lehetőségét. Fontos a nyugalom biztosítása, megfelelő pozícionálás, oxigén adása.

Súlyos esetben életmentő lehet a mellkaspunkció, vagy drenálás, melynek segítségével a mellhártyák közé került levegő eltávolítható. Ezáltal az érintett tüdő fél összeesése, illetve a légzés és keringés összeomlása megelőzhető.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra