Ezeket ne tegyük, ha félünk a fertőzésektől

A nyári hónapokban bizonyos fertőzések könnyebben terjednek, ráadásul a szünidőben, nyaralás idején sokan könnyelműbbek vagyunk, kevésbé figyelünk oda a lehetséges veszélyforrásokra.

Dr. Barcs István főiskolai tanár, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Epidemiológiai Tanszékének vezetője hívta fel a figyelmet azokra a fertőzésekre, amelyek leginkább a nyári hónapokban okozhatnak bajt.

A meleg hatására a természetes vizekben beinduló vegetáció veszélyes lehet az epidemiológus szerint: például ekcémát okozhat, ha magas szerves anyag koncentrációval találkozik az ember bőre. Ezért sem szabad ellenőrizetlen vizekben (pl. bányatavak, holtágak) fürödni, főleg a kisgyermekek esetében fontos, hogy betartsuk az egyszerű szabályt: csak olyan helyen fürödjünk, ahol a víz tisztaságát hivatalosan mérik, és a vízminőség megfelelő.

Ez azért is fontos, mert a kis vízfelületen (pl. egy sekély részen) a víz öntisztulása nem tud végbemenni a szokásos gyorsasággal, így ha belekerül valamilyen ártalmas organizmus, az akár súlyos fertőzést – például vérhast – is okozhat. Tévhit azonban, hogy az ilyen fertőzéseket a vízbe vitt kutyák okozzák, ezek ugyanis nagyon kevés olyan fertőző betegséget terjesztenek, amelyek az emberre is veszélyesek. A vérhast okozó Shigella baktérium állatokban nem él, kizárólag emberből kerülhet a vízbe, ezért a fertőzés oka mindig a higiénés szabályok be nem tartása – mondta el dr. Barcs István.

A lábgomba az egyik leggyakoribb nyári betegség. A kellemetlen viszkető érzés ellen magunk is tehetünk: nézzük, milyen természetes gyógymódok segítenek megszabadulni a nem kívánt látogatóktól! Az ellenőrzött uszodák, strandok vize a kötelezően végzett klórozás (fertőtlenítés) miatt általában nem okoz fertőzést, viszont az érzékeny bőrt irritálhatja. A szakember kiemelte, hogy fontos a lábmosók használata: befelé lefertőtlenítik a lábon esetleg jelen lévő gombákat, így azok nem kerülnek be a medence vízébe, kifelé viszont azokat az esetlegesen megszerzett gombákat mossa le lábunkról, amiket mások vittek be a medencetérbe. A lábmosók mellett a fürdőkben, strandokon a papucs használata is elengedhetetlen, a szakember szerint ezzel védhetjük meg magunkat a lábgombától .

A nyáron gyakran előforduló ételfertőzésekkel kapcsolatban dr. Barcs István úgy fogalmazott, túlzott az a hiedelem, hogy nem szabad például tojásból készült ételeket fogyasztani. A boltokban árult tojások héját kötelező fertőtleníteni, így azokon nem maradhatott szalmonella baktérium . Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a nagyüzemi körülmények között előállított tojásnak nemcsak a felülete, de a sárgája is tartalmazhat baktériumot, de a megfelelő technikával elkészített (kellően átsütött vagy megfőtt) és tárolt ételekben a tojás sárgája sem okozhat fertőzést. Ahhoz, hogy az ember megfertőződjön, egymillió és egymilliárd közötti élő szalmonella sejtnek kell bejutnia a szervezetbe. Ez csak akkor fordulhat elő, ha tojásból készült ételeket az elkészítés után sokáig állni hagyjuk melegben, így a baktériumoknak elég idejük van elszaporodni. Ha ezt nem tudjuk biztosítani, annyit készítsünk belőlük, amennyit egyszeri étkezés során elfogyasztunk, illetve nem bizalomgerjesztő vendéglátóhelyeken kerülendő a tojásos, tejes ételek (krémes sütemények, fagylaltok, tatárbifsztek) fogyasztása.

A szalmonella-baktérium mellett dr. Barcs István felhívta a figyelmet a Listeria monocytogenes baktériumra, ami az állatok bélcsatornájában él, a nyers tejbe kerülhet és hasmenéses megbetegedéshez vezet. Ez a baktérium a hűtőben is jól szaporodik. A véráramba kerülve a placentán átjutva a magzatot is károsíthatja, ezért a várandós nők számára tilos a bizonytalan eredetű hús- és tejtermékek, a nyers tej, lágy sajtok, kecske- és juhsajt fogyasztása, amikben nagy számban előfordulhat.

Nyáron külösen figyeljünk a húskészítményekre, könnyen okozhatnak fertőzést!

További veszélyforrást jelenthetnek a melegben a húskészítmények. A hús belül steril, azonban a húsok felülete rengeteg baktériumot hordozhat, amelyek kívülről kerülhetnek rá a vágás során. Ezért a húsokat le kell mosni, mielőtt feldolgoznánk. A sütés, főzés, szeletelés előtt megtisztított hús nem fertőző. A darált hús veszélyesebb lehet, mivel a felületen lévő baktériumok az egész készítményben megjelenhetnek. Ezért nem ajánlott a darált hús lefagyasztása sem: a felengedés közben elszaporodhatnak benne a baktériumok és kialakulhat egy olyan magas csíraszám, ami már fertőzéshez vezethet.

Ha külföldre indulunk, mindig fontos tájékozódni az adott ország higiénés viszonyairól. Akinek a szervezete állandóan találkozik baktériumokkal, annak erősebb lesz az immunrendszere, „hozzáedződik” a különféle mikroorganizmusok legyőzéséhez, ezért a helyi lakosok nem betegednek meg azoktól az élelmiszerektől, amik az oda érkező külföldi szervezetére veszélyesek lehetnek. Dél-Európában, Kelet-Európa egyes országaiban, Kis-Ázsiában, illetve ezektől a területektől keletre és délre csak palackozott vizet ajánlott inni, és lehetőleg ne együnk nyers zöldséget tartalmazó ételt, tenger gyümölcseit. Gondot okozhat akár csapvízzel megmosott saláta és csapvízből készített jég fogyasztása is, könnyen elronthatja a nyaralást az utazók betegsége .

Trópusi országokban különösen vigyázni kell, hiszen a trópusi vizekben olyan paraziták élnek, amik akár halálos fertőzést is okozhatnak, ha az ivóvízzel vagy a folyók, tavak vizéből a bőrön át bejutnak a szervezetbe. Az ilyen paraziták által okozott betegségek kezelése igen költséges és nehézkes lehet, ezért is kiemelten fontos az elővigyázatosság, a megelőzés.

Tanácsok:

  • Csak ellenőrzött minőségű vízben fürödjünk!
  • Strandon használjuk a lábmosót és érdemes papucsot is húzni!
  • Tojásos étel idegen helyen nagy melegben lehetőleg kerülendő!
  • Lágy sajtot, kecske- és juhsajtot, nyers tejet ne fogyasszanak várandós nők!
  • Nyers húsokat meg kell mosni feldolgozás előtt.
  • Darált húst ne fagyasszunk le!
  • Távolabbi országokba utazóknak ajánlott a csapvizet kerülni, a trópusokon tilos!

Forrás: Semmelweis Médiasarok

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!