Drágább lesz a tajkártya és az EU-s kártya kiváltása

Jelentős változások várhatóak egyes egészségügyi szolgáltatások díjaiban. Mutatjuk, mit terveznek.

„A jövő évi költségvetés miatt jelentős módosításokat tervez a kormány az egészségügyi és igazgatási szolgáltatások díjainál” – írta meg a Portfolio. A portál cikke szerint a tervezett változtatások egyebek mellett a tajkártya és az Európai Egészségbiztosítási Kártya (a köznyelvben: EU-s tb-kártya) kibocsátásának költségét is érintik majd.

orvos dolgozik
Jelentős változások várhatóak egyes egészségügyi szolgáltatások díjaiban. Fotó: Getty Images

Mindkét okmányért többet kell majd fizetni

A Belügyminisztérium friss rendelettervezete – amelyet most bocsátottak társadalmi egyeztetésre – jelentős változásokat jelez előre. A hivatalos indoklás szerint a módosítások célja, hogy „a 2025-ös központi költségvetés előkészítése során megalapozzák az állami igazgatás egyes szegmenseinek pénzügyi fenntarthatóságát, miközben a szabályozás és az eljárási rend korszerűsítése révén hatékonyabbá váljanak az érintett folyamatok”.

Részlet a Belügyminisztérium friss rendelettervezetéből
Részlet a Belügyminisztérium friss rendelettervezetéből. Forrás: cdn.kormany.hu

Ahogy a tervezetben látható, az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiadási díja például 4 forintra nőne. De vélhetően ez csak az újbóli kiváltásra vonatkozik majd, az EU-s tb-kártyát ugyanis jelenleg ingyenesen állítják ki – kivéve akkor, ha pótolni kell a megsemmisült, megrongálódott, elveszett vagy eltulajdonított okmányt. Ezekben az esetekben ugyanis igazgatási szolgáltatási díj fizetendő, amely pillanatnyilag 3 ezer forint. A taj számot igazoló okmányok újbóli kiadásáért szintén 4 ezer forintot kérnek majd el a jövőben az aktuális tervek szerint.

Hol lehet EU-s tb-kártyát csináltatni és miért jó az ingyenes lehetőség?
Külföldre utaznál, és előtte szeretnél csináltatni egy EU-s tb-kártyát, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat ezzel az okmánnyal kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.