Bukósisak nélkül ne üljön kerékpárra!

Akár városban, akár falun élünk, a jó idő beköszöntével a kerékpár az egyik legnépszerűbb közlekedési eszköz, illetve sportolási lehetőség. Ha mindent megteszünk a sérülések elkerülése érdekében, nem kell aggódnunk az önfeledt tekerés közben.

Sokat tehetünk testi épségünk érdekében - függetlenül attól, hogy városban, országúton, esetleg terepen kerékpározunk -, ha megfelelő védőfelszerelésben vágunk neki a kitűzött távolságnak. Dr. Knoll Zsolt PhD. ortopéd traumatológus, sportsebész, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ egyik szakmai vezetője - aki maga is a kerékpározás nagy szerelmese -, igyekezett egy-két jó tanácsot adni a sportág rajongóinak.

Akármilyen vidéken biciklizünk, fontos, hogy olyan öltözéket válasszunk, amely nem zavar a tekerésben, nem akad bele a fogaskerekekbe, és alkalmazkodik a változékony időjáráshoz.

"Nem árt, ha viselünk kesztyűt, akár nyáron is, hiszen könnyedén kivédhetőek egyes sérülések ezzel a protektorral. Ugyancsak javasolt kerékpáros szemüveg használata: a felpattanó kövek, ágak, országúton az autókból kidobált szemét, vagy egy-egy bogár is okozhat sérülést az arcunkon, szemünkön. A megfelelő cipő sok nehézségtől megóvhat bennünket. Ha olyan speciális, kerékpározáshoz ajánlott lábbelit választunk, amelyet rá lehet applikálni a pedálra, az a legjobb. Ha ilyenünk nincs, mindenképp merev talpú cipő mellett döntsünk, hiszen az jobban átadja az erőt a pedálnak" - tette hozzá dr. Knoll Zsolt Ph.D.

Bukósisak nélkül ne üljön kerékpárra! (Fotó: Europress)

Az elsősorban mozgásszervi problémákra és baleseti ügyeletre összpontosító Emineo szakembere a legfontosabbnak mégis a bukósisakot és a láthatóságot tartja. Akárhol is kerékpározunk elkerülhetetlen a fejvédő viselete, különösen annak ismeretében, hogy a kerékpáros balesetek egyharmadában a fej sérül meg. "Néhány száz forintért kaphatóak olyan ledes izzók, amelyeket előre és hátra is felszerelve tökéletes láthatóságot biztosítanak a kerékpárnak. A lámpák és egy neonszínű ruhadarab felhívja a figyelmet arra, hogy kerékpáros halad az út szélén , ezzel pedig el tudjuk kerülni, hogy elsodorjanak bennünket" - hangsúlyozta a térdsebész.

Lássuk be, olykor az is előfordul azonban, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne sérüljünk meg, de - különösen városban -, ez sem elegendő. Talán kemény kijelentés, de a súlyosabb sérülést azonban a biciklis szenvedheti el . A szakember éppen ezért azt javasolja, elegáns mosollyal az arcunkon inkább térjünk ki és kerüljük a találkozást az erősebbekkel.

Ha mégis megtörténik a baj, sérüléstől függetlenül, azonnal forduljunk orvoshoz! A késlekedés, a több órás várakozás ugyanis hosszabb rehabilitációt, maradandó károsodást idézhet elő. A magán baleseti ügyeleten, amilyen az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központban van, nem kell hosszú órákat várakozni a betegeknek, mert azonnali ellátásban részesül minden hozzájuk érkező páciens a hét minden napján reggel 8 és este 8 között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.