A légszennyezés ennyi embert öl meg

Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni - ismertette legfrissebb becslését szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Hányan halnak meg évente légszennyezettség miatt?

4,2 millióan a külső levegő szennyezettsége miatt vesztették életüket, 3,8 millió ember pedig a háztartáson belüli, főzésből, fűtésből származó légszennyezés miatt halt meg. A halálesetek több mint 90 százaléka alacsonyan vagy közepesen fejlett országokban történt - írja az MTI értesüléseire hivatkozva az ATV .

Milliókat öl meg a légszennyezettség évente, WHO szennyezett levegő légszennyezettség légszennyezés halál levegő
Milliókat öl meg a légszennyezettség évente

A levegő szennyezettsége a WHO szerint továbbra is jelentős; a világon 10 emberből 9 súlyosan szennyezett levegőt kénytelen belélegezni.

A szennyezett levegő betegségeket is okoz

"A légszennyezettség mindnyájunkat fenyeget, de a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek viselik a legnagyobb terhet" - hangsúlyozta a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A WHO adatai szerint a nem fertőző betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a szennyezett levegőnek; a haláleseteknél a szívproblémák 24 százaléka, az agyvérzések negyede, a tüdőproblémák 43 százaléka és a tüdőrák kialakulásának 29 százaléka a légszennyezettség számlájára írható.

Így öl meg a környezetszennyezés A környezetszennyezés a 21. század egyik legnagyobb fenyegetése . Veszélyezteti az ökoszisztémák stabilitását, aláássa a gazdasági fejlődést, valamint emberek milliárdjainak egészségét károsítja. Mégis, az egyes országok növekedési stratégiáiban vagy a nemzetközi fejlesztési segélyprogramok költségvetésében gyakran figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést. A témáról a linkre kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.