Vége a vérkészlethiánynak? Jön az őssejtekből előállított művér

Két éven belül megkezdődhet az őssejtekből előállított mesterséges vér embereken történő tesztelése. A kutatás mögött álló tudósok úgy vélik, az ipari mennyiségben előállított vér segítségével megszűnnek majd a kórházi készlethiányok, és ezrek menekülhetnek meg az idő előtti haláltól.

A nagy áttörés az Edinburgh és a Bristol Egyetem kutatóihoz fűződik, akik a világon először állítottak elő csontvelőből nyert őssejtek segítségével többmilliárdnyi vörösvérsejtet. Sajnos, hiába tűnik soknak ez a szám, egy átlagos transzfúzióhoz - amely 2,5 milliárd vörösvérsejtet tartalmaz - még ez sem elegendő. Ám a kutatók elméletileg hamarosan arra is képesek lesznek, hogy a néhány napos emberi embriókból nyert őssejtek segítségével olyan mennyiségű vért állítsanak elő, amely akár egész Anglia vérellátását biztosítaná.

Az Edinburgh Egyetem professzora, Marc Turner szerint két-három éven belül eljön az idő, amikor egészséges önként jelentkezőkbe fecskendezhet egy teáskanálnyi mesterséges vért. Ezután további klinikai tesztelések következnének, és egy évtizeden belül akár meg is kezdődhetne a mesterséges vér rutinszerű alkalmazása. Húsz éven belül már arra a szintre juthat a tudomány, hogy évi egymillió liter mesterséges vért tudnak majd előállítani, ami az ország teljes igényét lefedné.

Turner professzor úgy véli, célszerű lenne a mesterséges vért 0 negatív vércsoportúvá készíteni, mivel ez a fajta vér a lakosság 98 százalékának adható lenne. A vérgyártáshoz olyan embriókat használnának, amelyek mesterséges megtermékenyítésből maradtak meg, és kutatási célokra adományoztak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!