Vadon élő leprás csimpánzokat találtak Afrikában

Leprával való fertőzöttséget mutattak ki vadon élő csimpánzoknál Afrikában. Egyelőre nem tudni, hogyan fertőződtek meg az állatok - közölte a leprával és tuberkulózissal foglalkozó németországi intézet (DAHW) a lepra január 31-i világnapjához kapcsolódóan.

A kutatók eddig abból indultak ki, hogy a lepra kórokozójának fő hordozója az ember, és hogy az állatok mindig az emberrel való kontaktus nyomán fertőződnek meg. Az elefántcsontparti és bissau-guineai fertőzött majmok azonban valószínűleg sosem kerültek kapcsolatba emberekkel - mondta Jenifer Gabel, a würzburgi DAHW szóvivője. "Az érintett nyugat-afrikai majmok ürülék- és szövetmintájában talált baktériumtörzs genotípusa nagyon ritkán fordul elő embernél. Ezért az állatokban és a természetben más forrásnak is lennie kell" - tette hozzá Fabian Leendert, a Robert Koch Intézet kutatója. "A lepra legyőzése szempontjából ez azt jeleni, hogy nem szabad csak az emberekre összpontosítani, hanem az állatvilágot is figyelembe kell venni" - hangsúlyozta August Stich, a Würzburgi Klinika trópusi betegségekért foglalkozó intézetének főorvosa.

lepra csimpánz vadállat Afrika fertőzés
Az állatok sosem kerültek kapcsolatba emberrel, így nem tudni, hogyan kaphatták el a fertőzést.Képünk illusztráció, fotó: Getty Images

A kór pontos terjedése máig rejtély

A lepra olyan fertőző betegség, amelynek kórokozója a bőrt és az idegrendszert támadja meg. Baktériuma (Mycobacterium leprae) valószínűleg cseppfertőzéssel terjed. Pontosabbat azonban az 1873-as felfedezése óta eltelt 150 évben nem tudott meg a tudomány. Egyetlen érintés még nem elég a fertőződéshez, a kontaktusnak szorosnak és hosszan tartónak kell lennie. Az átlagos lappangási időszak 3-4 év, de olykor 20 év is lehet - fejtette ki Gabel.

A leggyakoribb betegségek, melyeket a háziállatok is terjesztenek - részletek itt .

A leprát említették már a Bibliában és ókori egyiptomi múmiáknál is kimutatták. Évek óta ismert, hogy állatok is lehetnek leprásak. A kórokozót megtalálták például dél-amerikai tatuknál. Egy nemzetközi kutatócsoport DNS-elemzések révén tíz évvel ezelőtt kimutatta, hogy emberek fertőzték meg leprával a tatukat. Az úgynevezett fordított zoonózisok közé tartozik, azaz emberről állatra terjed - a zoonózis ugyanis olyan fertőző betegség, amely természetes úton állatról emberre terjednek. Az elmúlt évben nagy figyelmet kaptak az ilyen betegségek, mivel az eddigi vizsgálatok szerint az új koronavírus denevérektől származik. Állati eredete van például az ebolának, a madárinfluenzának és a HIV-vírusnak is.

Már dolgoznak a lepra elleni oltóanyagon

A lepra gyógyítható, de világszerte mintegy négymillió embernek kell olykor a legsúlyosabb fogyatékosságokkal és stigmatizálással együtt élnie. Legalább minden tizedik embernél olyan későn fedezik fel a betegséget, hogy a testükön bekövetkezett változások maradandóvá válnak. A német Robert Koch Intézet szerint a világ lakosságának csupán öt százaléka tud megfertőződni, a többiek immunisak a leprára. Kutatók mintegy 20 éve dolgoznak a lepra elleni oltóanyag kifejlesztésén. A klinikai tesztek a koronavírus-járvány miatti halasztás után várhatóan tavasszal folytatódni fognak. Amennyiben az eddigi eredményeket sikerül megerősíteni, 2025-re várható az oltóanyag engedélyeztetése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra