Szuperszámítógép: így gyorsítható a rákkezelés

Első alkalommal vetik be az IBM szuperszámítógépét, a Watsont, hogy az orvosok könnyebben választhassák ki a leghatékonyabb onkológiai kezelést a páciens számára 14 amerikai és kanadai kórházban.

A Watson különleges számítógép, mert olyan képességei vannak, amelyeket korábban csak emberekhez lehetett kötni. Például az elvont fogalmak vagy az irónia kezelése. A gép hatalmas mennyiségű adat feldolgozására képes, és ezzel felgyorsítja a diagnózis folyamatát. A rendszer segít értékelni az egyes daganatokat és könnyebb az ajánlásai alapján eldönteni, hogy milyen gyógyszereket kell használni az adott esetekben.

A legtöbb ráktípus esetében, ha időben kiderül a baj, könnyebb a betegség Kattintson! Amikor a rák kezelésével foglalkozunk, az mindig egy versenyfutás” – mondta dr. Lukas Wartman, a St. Lous-i McDonnell Genetikai Intézet igazgatóhelyettese. „Mint egy szintén rákos beteg, magam is tudom, mennyire fontosak lehetnek genetikai információk. Sajnos a rák-szekvenálás eredményére akár hetekig is várni kell, pedig a potenciális kezelési lehetőségeket ez alapvetően befolyásolja. A Watson úgy tűnik, hogy jelentősen képes csökkenti e vizsgálatok időszükségletét” – magyarázta.

A legtöbb emberre, akinél rákot diagnosztizálnak vagy műtét vagy sugárkezelés vár. De a genetikai szekvenálás egyre elérhetőbb és megfizethetőbb lesz, így egyre több beteget kezdenek kezelni az egyedi rákot okozó genetikai mutáció kiiktatása alapján.

Gyorsabb diagnózis, hatékonyabb kezelés

Azonban a folyamat nagyon időigényes – egyetlen beteg genomja több mint 100 gigabájtnyi adatot tartalmaz – amit még kombinálni kell más orvosi leleltekkel , feljegyzésekkel, folyóirat cikkekkel, tanulmányokkal és a klinikai vizsgálatok során megszerzett információkkal.

A technológia egyre erőteljesebben megjelenik a gyógyításban. Az Apple éppen most tervezi bemutatni azokat a tervezett appokat, amelyek segítségével az iPhone-on lehetővé válik a felhasználók számára DNS-tesztek elvégzése, amelyek megmutatják, hogy mely betegségek és egészségügyi problémák kialakulása a legvalószínűbb náluk.

Azt is nemrég jelentették be, hogy az IBM lehetővé teszi egy alkalmazás számára, hogy iPhone-on összegyűjtse a Watson által használt adatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!