Károsodott szívszövetet hoztak helyre őssejtekkel

Kutatók arról számoltak be, hogy eddig egyedülálló módon a beteg saját szívéből kinyert őssejtek felhasználásával sikerült helyrehozniuk a szívszövet károsodását.

A Lancet szakfolyóiratban közölt kutatás során az eljárás biztonságosságát tesztelték, de a kutatók a szív pumpáló képességének javulásáról is beszámoltak. Azt állítják, ez volt az első eset, hogy szívsejteket használtak fel emberi kezelésben, miután az állatkísérletek ígéretes eredményeket hoztak.

Az előzetes kísérletben olyan szívelégtelenségben szenvedő betegek vettek részt, akik bypass műtéten estek át, mely során a szívszövet egy darabját kivették a jobb pitvari fülcséből. A mintából őssejteket izoláltak, és minden egyes beteg számára körülbelül kétmillió őssejtet tenyésztettek ki. A sejteket 100 nap múlva befecskendezték.

Az orvosok a bal kamrai ejekciós frakció segítségével mérték a szívverés hatékonyságát. Az adatok azt mutatták, hogy a 14 kezelésen átesett betegben a kezdeti 30,3 százalékos arány a kísérlet negyedik hónapjára 38,5 százalékra emelkedett. Az őssejtkezelésen át nem esett hét beteg ejekciós frakciója nem változott. Dr. Roberto Bolli, a Louisville-i Egyetem egyik kutatója elmondta, az eredmények azért jelentősek, mert azt bizonyítják, hogy a szív őssejtek szignifikáns mértékben képesek javítani a szív kontraktilitását.

Nem a szív azonban az egyetlen forrás, amelyből hasznos őssejteket lehet kinyerni. Már korábban végeztek olyan kísérleteket, melyek során a csontvelőből származó őssejteket használták fel a kezeléshez. Anthony Mathur, a Londoni Orvostudományi Egyetem professzora és John Martin, a University College London professzora már széleskörű, randomizált klinikai kísérleteket folytatnak. Azt vizsgálják, milyen hatást gyakorol a betegekre a saját csontvelőjükből kinyert őssejtek beültetése a szívrohamot követő hat órán belül. Mathur a szíves, őssejtes kísérletekről azt állítja, hogy bár nagyszerű és ígéretes, az eredmények igazolásához nagyobb szabású kísérletekre lesz szükség. A professzor szerint az ejekciós frakció javulása nem ugyanaz, mintha a túlélési arány vagy az életminőség nőne.

Peter Weissberg professzor, a Brit Szív Alapítvány igazgatója szerint a következő lépés az, hogy a javulást az utolsó kísérlettel is bizonyítsák, és kimutassák, hogy a sejtek valóban pótolják a károsodott szívsejteket, vagy olyan molekulákat választanak ki, amelyek elősegítik a szív gyógyulását. A klinikai kísérletek következő szakasza várhatóan 2012-ben kezdődik meg.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!