Itt a válasz, mennyi mozgás kell a súlycsökkenéshez

A normál étrenden élő hölgyek esetében a fizikai aktivitás alacsonyabb súlygyarapodással áll kapcsolatban. A napi 60 perces mérsékelt intenzitású testmozgás segít normál testsúly megőrzésében - állapították meg a kutatók.

Ez Egyesült Államokban az utóbbi két évtized alatt drasztikusan nőtt a túlsúlyosak, és nagymértékben elhízottak aránya: három felnőttből egy elhízott. Emiatt inkább az elhízás megelőzésére kell törekedni, semmint arra, hogy a túlsúlyosak lefogyjanak, és megőrizzék sovány alkatukat.

I-Min Lee, a Brigham Női Kórház és a Harvard Egyetem munkatársai azt vizsgálták, miként változik a testtömeg különböző fizikai aktivitás mellett - ehhez 34 079 szokásos étrenden élő hölgyet tanulmányoztak (átlagéletkor 54 év), az 1992-2007 közötti időszakban. A kutatók a vizsgálat kezdetén, illetve 3, 6, 8, 10, 12 és 13 évvel később megkérdezték a hölgyeket testmozgási szokásaikról, és mérték súlyukat. A hölgyeket ezek alapján 3 csoportba osztották: kevesebb, mint 7,5, 7,5-21, illetve 21, vagy több metabolikus ekvivalens óra per hét - mely jól jellemezte a testmozgással töltött heti időtartamot.

A tanulmány során a hölgyek átlagban 2,6 kg-mal gyarapodtak. Azokhoz képest, akik legalább heti 21 metabolikus órát mozogtak, a 7,5-21 óra közöttiek 0,95 kg-mal, a 7,5 óránál kevesebbet mozgók 1,4 kg-mal gyarapodtak - de az eredmény nem volt statisztikailag szignifikáns.

"Fordított volt a kapcsolat a súlygyarapodás és a testmozgási aktivitás között a 25 alatti testtömeg-indexszel (BMI) rendelkező hölgyeknél, de nem volt szignifikáns az összefüggés a 25-29,9-es és a 30 feletti BMI-vel rendelkező csoportban. A tanulmány kezdetekor 25-nél alacsonyabb BMI-vel rendelkező 4540 hölgy sikeresen tartotta súlyát - náluk az átlagos aktivitási idő heti 21,5 metabolikus óra volt - ez napi 60 perc mérsékelten intenzív testmozgásnak felel meg" - írják a kutatók.

"Ezek az adatok felvetik, hogy a 2008-as heti 150 perces ajánlás a krónikus megbetegedések esélyét csökkenti, azonban nem elégséges a testsúly-gyarapodás megelőzéséhez - legalábbis kalória-megszorítás nélkül. Ez a megállapítás csak a normál súlyú hölgyekre igaz, mivel a nehezebb egyéneknél nem sikerült ilyesfajta összefüggést felállítani, ezért esetükben ki kell emelni a kalória-bevitel kontrollálásának fontosságát."

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!