Nem találnád ki, mi a hatodik érzékünk – Az érzelmekre is hatással van

Nemcsak a körülöttünk lévő világra figyelünk: testünk is folyamatosan jeleket küld nekünk. Ez a kevéssé ismert hatodik érzék a lelki egészségünkre is hatással lehet.

Látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás – ezeket tartjuk az ember öt alapérzékének. A kutatók azonban egyre többet foglalkoznak egy kevésbé ismert képességünkkel is: az interocepcióval, ismertebb nevén hatodik érzékkel, vagyis azzal, ahogyan a testünk belső jelzéseit érzékeljük és értelmezzük – tárta fel a Science Alert. 

középkorú nő az ablakon kinézve az eget kémleli.
Mindenkiben munkálkodik a hatodik érzék, a kérdés az, hallgatunk-e rá. Fotó: Getty Images

Hatodik érzék – a testünk folyamatosan üzen nekünk

Az interocepció olyan belső jelek észlelését jelenti, mint a szívverés, a légzés, a testhőmérséklet vagy az izmok feszülése. Ezek az információk segítenek abban, hogy a szervezet egyensúlyban maradjon: például inni kezdjünk, ha szomjasak vagyunk, vagy pihenjünk, amikor elfáradtunk. A kutatók szerint azonban ez a képesség nemcsak a testi működés szabályozásában játszhat szerepet, hanem az érzelmeinkre és a lelkiállapotunkra is hatással lehet.

Kapcsolatban állhat a szorongással és a depresszióval

Az utóbbi évek vizsgálatai alapján az interocepció összefügghet több mentális egészségi problémával, köztük a szorongással, a depresszióval, a poszttraumás stresszel és bizonyos evészavarokkal. Jó példa, hogy aki nagyon érzékenyen figyeli a szívverését egy stresszes helyzetben, könnyebben értelmezheti ezt a testi jelet veszélyjelzésként, ami tovább fokozhatja a szorongást.

Kapcsolódó cikk

Tényleg lehet színeket hallani? – Így csaphatnak be az érzékeink
szinesztézia
Tényleg lehet színeket hallani? – Így csaphatnak be az érzékeink

Így segíthet a hangulaton, ha felismered a test jelzéseit

Azok az emberek, akik pontosabban érzékelik saját belső állapotaikat, kevésbé hajlamosak a hangulatingadozásokra. Ez különösen az éhség és a hangulat kapcsolatában mutatkozott meg: akik jobban megértik testük jelzéseit, stabilabb érzelmi állapotról számolnak be a Royal Holloway University of London és a University College London közös kutatásának eredményei szerint. 

Az evészavarokban is lehet szerepe

Az interocepció vizsgálata az anorexia kutatásában is új eredményeket hozott. Egyes kutatások szerint az érintettek esetében nem egyszerűen arról van szó, hogy figyelmen kívül hagyják az éhségérzetet, hanem arról, hogy idegrendszerük másképp dolgozhatja fel ezeket a testi jelzéseket. Ez megnehezítheti, hogy felismerjék, értelmezzék vagy megbízzanak saját testük üzeneteiben. A szakemberek úgy vélik, hogy a test és az elme kapcsolatának jobb megértése a jövőben új lehetőségeket adhat a mentális problémák kezelésében.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!