„Miért van gyakran déjà vu érzésem?” – Sokan átélik, mégis rejtélyes élmény

A déjà vu meglepően gyakori élmény. Nézzük, mivel magyarázza a tudomány ezt a furcsa, rejtélyes jelenséget.

Érezted már azt valahol, hogy jártál már ott korábban, miközben pontosan tudtad, hogy akkor vagy ott először? Volt már olyan érzésed egy-egy esemény kapcsán, mintha azt már átélted volna, amikor az nem is lehetséges? Ezekre az élményekre mondjuk, hogy déjà vu.

A déjà vu lényege röviden az, hogy olyan érzésünk van, mintha az, amit jelenleg átélünk, már megtörtént volna a múltban. A déjà vu egy francia kifejezés, amely azt jelenti, hogy "már láttam". 1876-ban használta először Émile Boirac francia filozófus a könyvszerkesztőjének írt levelében, majd később A jövő pszichológiája című könyvében.

barna hajú nő elgondolkodva néz maga elé
A déjà vu lényege, hogy olyan érzésünk van, mintha az, amit jelenleg átélünk, már megtörtént volna a múltban. Fotó: Getty Images

A déjà vu érzés magyarázata

A szakértők ezt a jelenséget az ismerősséget és az ismeretlenséget magában foglaló emlékillúziónak nevezik, az A tanulás és motiváció pszichológiája című könyv szerint. Ez az illúzió szembeállítja azt a benyomásunkat, hogy az adott élmény ismerős, azzal a tudattal, hogy ez az ismerősség nem lehet valós. A könyv szerint a becslések szerint az emberek kétharmada számol be déjà vu élményről, a jelentett epizódok gyakorisága azonban az életkor előrehaladtával csökken.

Vannak, akik olyan gyakran élnek meg déjà vu élményt, hogy az már zavaró a mindennapi életükben. Az ilyen esetek hátterében általában szerhasználat, migrén vagy szorongás áll. Okozhatja továbbá a deperszonalizáció/derealizáció is, amely egy olyan mentális állapot, amikor a személy a testétől vagy a környezetétől elszakadtnak érzi magát. A gyakori déjà vu leggyakoribb okának viszont az agy temporális lebenyében fellépő epilepsziás rohamokat, valamint az emlékek tárolásában és előhívásában részt vevő agyi régiók – például a hippocampus és a parahippocampus – diszfunkcióját tartják a szakértők.

Mi okozhat déjà vu érzést egészséges embereknél?

Mivel a déjà vu érzést epilepszia vagy más betegség nélkül is átélhetjük, más magyarázatoknak is kell lenniük arra, hogy miért fordul elő ez a bizarr élmény. „Az egyik lehetséges mechanizmus az emlékezetalapú elmélet, amely az ismerősség és a felismerés szerepére összpontosít. Ez az elmélet azt sugallja, hogy a déjà vu akkor keletkezik, amikor egy jelenlegi helyzet erősen hasonlít egy korábban tapasztalt, de elfeledett élményre. Az új helyzet hasonlóságokat mutathat egy múltbeli eseménnyel, ami az ismerősség érzéséhez vezethet anélkül, hogy a konkrét részletekre emlékeznénk” – magyarázta dr. Ooha Susmita neuropszichiáter a Live Science-nek.

A szakértő szerint tehát a déjà vu az agyunk azon kísérletéből adódhat, hogy értelmezze ezeket az észlelt hasonlóságokat és a felismerés érzését keltse, még akkor is, ha nem tudjuk tudatosan felidézni az eredeti élményt. Összességében azonban nincs olyan, egyetemesen elfogadott tudományos elmélet, amely egyértelműen megmagyarázná a déjà vu mögött meghúzódó mechanizmust.

Fontos megjegyezni, hogy a déjà vu egy gyakori élmény, és nem tekinthető semmilyen mögöttes orvosi vagy pszichológiai állapot jelének. Bár a déjà vu-ról alkotott ismereteink az évek során sokat fejlődtek, továbbra is összetett és érdekes jelenség, amely továbbra is tudományos vizsgálatok tárgya. További kutatásokra van szükség a déjà vu kialakulásában szerepet játszó pontos mechanizmusok feltárásához” – tette hozzá Susmita.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!