Miből tudhatjuk, hogy baj van a bőrünkkel?

A bőr védőrétege, amit barriernek is szoktak nevezni – ahogyan a neve is mutatja – fontos védőfunkciót lát el. Látványos és kellemetlen tünetek jelzik, ha mégis megsérülne. De mit tehetünk azért, hogy megvédjük épségét?

Bőrünk három rétegből – legalul található a bőralja, felette az irha, legfelül pedig a felhám – áll. A felhám az a réteg, amely körülbelül 0,2 milliméter vastag (kivéve a tenyeret és talpat, ahol vastagabb, illetve a szemhéjat, ahol valamivel vékonyabb), és egy úgynevezett hidrolipid réteg borítja. Ez a réteg amellett, hogy segít megőrizni a bőr rugalmasságát és a bent tartani a nedvességet, véd a káros környezeti hatásoktól, illetve a kórokozóktól. Enyhén savas kémhatású (5-6 közötti pH értékű), mivel ebben a tartományban képes kialakulni olyan flóra, amely a bőr számára hasznos baktériumoknak és mikroorganizmusoknak megfelelő táptalajt ad a fejlődéshez, a káros baktériumok szaporodását viszont meggátolja.

Környezeti tényezők és genetikai hajlam

Ha a védőréteg megsérül, akkor a bőr hajlamosabbá válik például az irritációra, sőt, az ekcéma, a rosacea és a dermatitisz kialakulására is. A sérülés hátterében különféle okok állhatnak. Van, amikor a környezeti tényezők, az erős szél, a hidegebb idő, a túlzásba vitt légkondicionálóhasználat, vagy éppen a fűtésszezoban a belső terek túl száraz levegője okoz gondot. Genetikai hajlam is lehet a kiváltó ok, van, akiknek a bőre alapvetően is kevesebb faggyút termel, száraz és érzékeny, nagyobb esélyt adva ezzel a védőréteg sérülésére.

bőrápolás, bőrgyógyászat
A túlzott bőrápolás is gondot okozhat. Fotó: Getty Images

Mindemellett gyakran áll a háttérben a nem megfelelő bőrápolás is. Ha például túlzásba visszük a savas hámlasztást, túl durva bőrradírt használunk, meleg vízben fürdünk vagy mosakodunk, rendszeresen sokáig áztatjuk a bőrünket a kádban, sok/erős aktív hatóanyagot tartalmazó kozmetikumot használunk, az mind-mind károsíthatja a bőrbarriert. Szintén sérülhet a védőréteg akkor is, ha túl sokat napozunk, illetve nem használunk minden nap fényvédőt, mivel ilyenkor a bőrünk védtelenebb az UV-sugarak káros hatásai ellen.

Kerüljük az irritáló összetevőket!

Ha a kozmetikumaink potenciálisan irritáló összetevőket tartalmaznak –  mint például az alkohol, az illatanyagok vagy az illóolajak –, szintén okozhatnak problémát, bár egyéni tolerancia kérdése, hogyan reagál a bőrünk. Károsíthatják még a védőréteget a túl erősen habzó arclemosó (a benne lévő felületaktív anyagok miatt), illetve a szappanos arcmosás is.

Itt fontos megjegyezni, hogy léteznek olyan, kifejezetten gyengéd, arctisztításra kifejlesztett szappanok, amelyek általában nem okoznak problémát, de kézre, testre való szappanokat használni az arcunkon semmiképpen sem jó ötlet, mivel felboríthatják a bőr pH-egyensúlyát.

Könnyű felismerni a tüneteket

Ha a bőr védőrétege megsérül, annak számos tünete lehet. Irritáció, kipirosodás, húzódó, feszülő érzés és bőrszárazság tapasztalható, illetve fokozódik a gyulladásokra, fertőzésekre való hajlam is. A feszülés, húzódás sokszor akkor is jelentkezhet, ha közben a bőr csillog és zsírosan fénylik, ilyenkor túlszárítás, esetleges túlhámlasztás miatt a faggyúmirigyek még több faggyút próbálnak termelni, hogy kiegyensúlyozzák a szárazságot.

Gyakran tapasztalható a bőr fénytelensége, fakósága, esetleg kisebb hámló foltok is megjelenhetnek. A bőr fokozott érzékenysége abban is megnyilvánul, hogy a korábban használt bőrápolóink, amelyekkel eddig nem volt probléma, csípni, irritálni kezdenek, illetve a korábban már meglévő bőrproblémáink, mint például az ekcéma vagy a rosacea újra belobbannak.

A megfelelő hatóanyagokkal helyreállítható a védőréteg egészsége

Ha szeretnénk helyreállítani a bőr sérült védőrétegét, akkor nagyon fontos, hogy a megfelelő hatóanyagokat, illetve termékeket válasszuk. Kerüljünk mindent, ami habzik, netán alkoholt, illatanyagot tartalmaz. De az illóolajakat tartalmazó kozmetikumokat is érdemes mellőzni. Tegyünk félre minden olyan terméket, amely erőteljes aktív hatóanyagokat tartalmaz (tehát például retinolt, AHA- vagy BHA- savakat, C-vitamint), és a lehető legkevesebb és leggyengédebb kozmetikumokat használjuk néhány hétig, amíg a barrier működése helyre nem áll.

Arctisztítókból, tusfürdőkből a nem vagy csak nagyon enynén habzó, géles, tejes, krémes állagúakat válasszuk, emellett pedig figyeljünk a hidratálásra, illetve a fényvédelemre (az arcon az őszi-téli időszakban is). Olyan hatóanyagokat érdemes keresni, mint például a ceramidok, a panthenol, a centella, niacinamid (alacsony százalékban), az omega-6 zsírsav, illetve a szkvalán. Ezek amellett, hogy segítenek helyreállítani a hidrolipid réteg egészséges működését, erősítik a barriert, nyugtatnak és regenerálnak. Mindemellett segítenek abban, hogy a bőr magában tudja tartani a nedvességet.

A védőréteg természetes egyensúlyának helyreállítására remekül beválnak a pre-, pro- illetve posztbiotikumokat tartalmazó kozmetikumok is. Ne feledkezzünk meg a fényvédelemről sem – az érzékeny, irritált, sérült bőrre általában jobban beválnak a fizikai/ásványi szűrőket (cinkoxid, titanium-dioxid) tartalmazó fényvédők.

A cikket Dr. Vass Ilona bőrgyógyász-kozmetológus lektorálta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra