Már nem divat a barna bőr?

A szoláriumok külső megjelenésre gyakorolt káros hatásai miatt nagyban csökkent a mesterséges barnulás népszerűsége még azok között a fiatal nők között is, akik eddig a relaxálás miatt és a szezonális hangulatváltozások kezelésére vették igénybe a szoláriumokat - derült ki az Archives of Dermatology című lap felméréséből.

Bőrrák - sokkoló képek

A rendszeres szoláriumhasználat nagyban növeli a melanóma és más bőrdaganatok kialakulásának esélyeit. A bőrrák megelőzésének egyik legjobb módja a napon töltött órák számának csökkentése, és a szoláriumozás teljes elhagyása. "Ez persze sokakat nem rettent el, de tény, hogy a szoláriumozás a külső megjelenésünkre is káros hatással lehet, hiszen öregíti a bőrt és ráncosodást okoz. Ezek a tényezők úgy tűnik jobban elijesztik a fiatalokat, mint a bőrdaganatok" - írják a kutatók.

Joel Hillhouse (Kelet-Tennessee Állami Egyetem) és kollégái összesen 430 fiatal felnőtt nő szoláriumozási szokásait vizsgálták meg. A felmérést megelőzően 200-an egy, a szoláriumozás veszélyeiről szóló tájékoztatót kaptak, a maradék 230 önkéntes nem kapott semmit.

A kutatók először is felmérték, miért veszik igénybe a szoláriumot a fiatal nők. Az eredmények szerint a felmérés kezdete után fél évvel jelentősen csökkent a szoláriumhasználat azok körében, akik megkapták a tájékoztató füzetet. "Ez azt jelenti, hogy megfelelő tájékoztatással lehet hatni az emberekre, függetlenül attól, hogy milyen céllal veszik igénybe a szoláriumokat. Nagyon fontos tehát, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a mesterséges és természetes UV sugárzás káros, és külső megjelenést is romboló hatásaira, hiszen úgy tűnik, elsősorban ezzel lehet célt érni" - foglalták össze a kutatók.

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.