Új felfedezés a marihuánáról

Két új vegyületet sikerült izolálnia a kannabiszból egy olasz kutatócsoportnak. A tudósok reményei szerint ezek akár orvosi célokra is felhasználhatók lehetnek a jövőben.

Lehetnek-e mellékhatásai a CBD-nek? Részletek itt.

A kendernövény hatóanyagai közül alighanem a tetrahidrokannabinol, azaz a THC a leginkább közismert. A THC hatékony gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító, hátránya ugyanakkor, hogy pszichoaktív szerként tudatmódosító hatással is bír. Csakhogy a THC-n kívül még százas nagyságrendű egyéb fontos vegyület, úgynevezett kannabinoid található a kenderben. Az utóbbi években igen felkapott kutatási témává vált például a kannabidiol (CBD), amely a THC-hoz hasonlóan jótékony hatású, de nem pszichoaktív.

A kendvernövény újabb két vegyületét kezdik vizsgálni
A kendvernövény újabb két vegyületét kezdik vizsgálni. Fotó: iStock

Ezzel együtt, ahogy a 2018-ban Budapesten rendezett orvosikannabisz-konferencán Gil Levitus izraeli kutató, a Technion Rákbiológiai és Kannabinoid Kutatólaboratórium munkatársa elmondta, a szer orvosi használatának kutatása még nagyon gyerekcipőben jár. Ennek oka az is, hogy a kannabisznak 144 kannabinoidja van, és ezek közül csak 13-14 elemzésére létezett standard (azaz ezeket írták le, nevezték el) 2018 nyarán - írta meg a Qubit.hu .

Mint az a cikkben olvasható, december végén a mérvadó Nature Scientific Reports tudományos folyóiratban egy olasz kutatócsoport bejelentette, sikerült újabb két kannabinoidot izolálniuk. Ezek egyike a THC-hez, a másik a CBD-hez hasonló, így előbbit tetrahidrokannabiphorolnak (THCP), utóbbit kannabidiphorolnak (CBDP) nevezték el.

A kutatók egyelőre nem tudják megmondani, hogy mire lehetnek jók ezek a vegyületek orvosi hatóanyagként, mindazonáltal felfedezték, hogy mintegy harmincszor erősebben kötődnek az emberi szervezet receptoraihoz a THC-nél és a CBD-nél. Terveik szerint vizsgálataik következő állomásaként az újonnan izolált vegyületek görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatását fogják megvizsgálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!