Kaqun-fürdő - most már hét helyen az országban

Június 23-a óta teljes kapacitással üzemel a Kaqun-fürdő a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet Rehabilitációs Centrumában.

>A négy káddal működő központ Kerepes, Dobogókő, Budakeszi, Veszprém, Miskolc és Zugló után hetedikként nyitotta meg kapuit az országban. Kaqun-fürdő ezeken felül Szlovákiában, Ausztriában, Horvátországban és Hollandiában is működik, Romániában pedig most készül. Szeptemberben adják át a következő horvát létesítményt, de Ukrajnában, Horvátországban, Hollandiában és Németországban még összesen 21 intézményről folynak tárgyalások.

A speciális, helyszíni elektrolitikus eljárással előállított, magas oxigéntartalmú fürdővíz hamar népszerű lett a betegek, illetve a lábadozók, gyógyulófélben lévők körében − nyilatkozta az éles üzem indulása alkalmából a rehabilitációs központ vezetője. Dr. Fáy Veronika kiemelte, tapasztalataik szerint a fürdő valóban jó hatással van a közérzetre, és bizonyos esetekben gyorsítja a gyógyulást.

Betegeink körében hamar kedveltté vált az oxigénes fürdő már a próbaüzem alatt is - tette hozzá a szakember - és azóta folyamatosan nagy az érdeklődés. A kádak teljes kapacitással működnek, ami, tekintve, hogy egy fürdés nagyjából 50 percig tart, már most csaknem teltházat jelent.

A Kaqun fürdőklubokat országszerte százak látogatják, akiknek többsége rendszeresen használja a vizet. A vendégek mintegy 30 százaléka külföldi, a forgalom a 2002. decemberi, dobogókői nyitás óta meredeken nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!