Gyógyulás agysérülés után hang segítségével

Új kezelési módszert fedeztek fel egy beszédzavarra, mely gyakran érinti azokat, akik agyvérzést vagy agysérülést szenvedtek.

Egy PhD hallgató, Dr. Rachel Wenke nemrég készített tanulmányában kimutatta, hogy a Lee Silverman Hangterápia hatásos lehet az agyvérzés vagy traumás agysérülés (TBI) miatt hangképzési zavarban szenvedő betegeknél.

A hangképzési zavar egy beszédhiba, mely rossz hatással van a kommunikációra, mivel az ilyen betegek beszédét nehéz megérteni, mintha elmosnák a szavakat, vagy nem ejtenék őket tisztán. A Parkinson-kóros betegek 75 százalékát érinti az elváltozás, az agyvérzésen átesettek 30 százalékát, a TBI-s egyének esetében pedig 60 százalékot.

A programot eredetileg a Parkinson-kóros betegek kezelésére dolgozták ki, és Dr. Wenke az első, aki más neurológiai elváltozásokban szenvedőkön próbálta ki a módszert."Ez a kutatás bebizonyítja a logopédusok számára a kezelés hatékonyságát, a területen további kutatásokat is szorgalmazhat" - mondta.

A tanulmány során a módszert összevetették a hangképzési zavar hagyományos terápiájával. 26 személyt vizsgáltak. A 18 és 88 év közötti résztvevők

Szélütés agyvérzésen vagy agysérülésen estek át. Az eredmények szerint az említett módszerrel kezelt résztvevők hangosabban, tisztábban és lassabban beszéltek. Több beteg is beszámolt arról, hogy magabiztosabban kommunikál, mely javította az életminőségüket.

"Az egyik résztvevő például jelezte, hogy a kezelés után javult a kapcsolata a feleségével, mert végül megértették egymást. A kezelés előtt nagyon nehezen tudtak csak kommunikálni" - mondta Dr. Wenke. "Az eredményeim szerint még azoknál is fejlődés mutatkozott, akiknél a hangképzési zavar akár 21 éve is fennállt, így megdőlt az elmélet, hogy nem érdemes kezelni azokat, akiknél 1-2 év alatt nem következik be javulás."

Az LSVTŽ program egy intenzív terápiás módszer: 4 héten át heti 4 napon 1-1 órán át alkalmazzák. A betegek egyre nehezebb beszédfeladatokat hajtanak végre a hangos beszéd fejlesztése végett.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!