Terjed a járvány, tiltják a látogatást

Terjed a járvány, az előző héthez képest kétszeresére emelkedett az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán. Az influenzás megbetegedések halmozódása miatt országszerte több mint harminc egészségügyi intézményt érintően van érvényben teljes vagy részleges látogatási tilalom.

Az OEK legfrissebb jelentése szerint az év második hetében több mint 31 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága a megelőző héthez viszonyítva.

influenza
Egyre többen lesznek influenzások. A többiek érdekében is feküdjük ki!

Az orvosnál megjelent betegek között duplájára (több mint 30 százalékra) nőtt a gyermekek aránya, Csongrád megyében a betegek több mint fele 15 éven aluli volt. Az OEK a jelentésében arra is kitért, hogy leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg. Országszerte a betegek több mint 35 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem negyedük a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A 60 éven felüliek aránya mintegy tíz százalékot tett ki.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a második héten tizenöt jelentés érkezett. A járványok hét általános iskolát és öt óvodát, továbbá három egészségügyi intézményt érintettek. Az influenzaszerű megbetegedések halmozódása az ország tizenegy közigazgatási egységét érintette: Fejér és Veszprém megyéből 3-3, Győr-Moson-Sopron megyéből kettő, Budapestről, továbbá Baranya, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyéből egy-egy helyről jeleztek járványt.

Az orvoshoz fordult betegek aránya Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében volt a legmagasabb.

A második naptári héten összesen 163 influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag az OEK légúti vírus osztályára. A beküldött minták többségében valamelyik "A" típusú vírust azonosították. Négy járvány kialakulását az influenza A vírus okozta. Két egészségügyi intézményt érintő járványban a H3N2 altípusú influenza A vírust azonosítottak - olvasható az OEK jelentésében.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat legfrissebb adatai szerint a látogatás tilalmak érintik Budapesten a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházat, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikát, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházakat, valamint a Nyírő Gyula Kórház-OPAI minden osztályát.

Szerdán a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg osztályán részleges látogatási tilalmat rendeltek el.

Emellett Baranya megyében a Mohácsi Kórházban, Somogy megyében Kaposváron, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban, Zala megyében, Zalaegerszegen a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban korlátozzák a látogatást.

A Vas megyei kórházakban szerdától, míg Fejér megyében szintén a megye összes egészségügyi intézményének minden osztályára kiterjedően csütörtöktől rendelt el látogatási tilalmat a helyi kormányhivatal.

Komárom-Esztergom megyében, Tatán az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézetben és az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézetben, Győr-Moson-Sopron megyében a Csornai Margit Kórházban, Mosonmagyaróváron a Karolina Kórház - Rendelőintézetben, továbbá Kapuváron, a Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézetben van érvényben látogatási tilalom.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Miskolci Semmelweis Kórház, szintén Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárdán, a Felső-Szabolcsi Kórház, Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház és annak Jósa András Oktatókórháza telephelyét érintik a tilalmak. Hajdú-Bihar megyében a Debreceni Egyetem Klinikai Központban, valamint a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben korlátozzák a látogatást.

Az influenzavírus megkönnyíti a légutakat megbetegítő bakteriális kórokozók bejutását, szaporodását, ezért is fontos, hogy a tüneteinek jelentkezésekor vegyük komolyan a betegséget, fogyasszunk sok folyadékot, és maradjunk otthon, ágynyugalomban, pihenjünk. Részletek!

Mindemellett Csongrád megyében Hódmezővásárhelyen az Egészségügyi Ellátó Központban, Székkutason a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Kakasszéki Gyógyintézményében, a Szegedi Tudomány Egyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központban, továbbá Deszken, a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházában rendeltek el látogatási tilalmat az influenza miatt.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.