Ezért lehet ritkább a női orgazmus

Kutatók annak jártak utána, milyen nemű partnerrel érik el a nők nagyobb eséllyel az orgazmust.

Egy friss tanulmány szerint a nők akkor számítanak inkább orgazmusra, ha egy másik nővel bújnak ágyba. Korábbi kutatások már megállapították, hogy a nőknek nemcsak kisebb valószínűséggel lesz orgazmusuk egy férfi partnerrel, hanem egyesek nem is számítanak rá ilyen esetekben - írja az IFLScience.

Az új kutatásban a szerzők arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora hatással van a nők elvárásaira, hogy ki a partnerük, és hogy ez milyen hatással lehet az orgazmusukra. Egy 2018-as tanulmány szerint a leszbikus nők 86 százalékának rendszeresen vagy mindig van orgazmusa szexuális aktus során; ugyanez a szám a heteroszexuális nők esetében csak 65 százalék. A biszexuális nők is nagyobb eséllyel jutnak el a csúcsra egy női partnerrel, mint egy férfival. 

A szerzők itt hozzák be a "szexuális forgatókönyv" fogalmát, amely egy szexuális aktus tipikus mintáját jelenti. Szerintük a férfi-nő párosításokban ez a forgatókönyv a férfi orgazmusát helyezi előtérbe, és nem koncentrál eléggé azokra a tevékenységekre, amelyek nagyobb valószínűséggel teszik lehetővé a nő számára a csúcspont elérését.

Egy képzeletbeli randi

Elsőként cisznemű, leszbikus és heteroszexuális nőket kérdeztek a szexuális életükről: milyen gyakran élnek szexuális életet, egy aktus milyen hosszú, milyen típusú szexuális tevékenységekben vesznek részt, és milyen elvárásaik vannak az orgazmus terén. Az eredményeik szerint a leszbikus nők nagyobb valószínűséggel vettek részt olyan szexuális tevékenységekben, amelyek a csikló stimulálásával jártak, és nagyobb valószínűséggel vártak és értek el orgazmust, mint a heteroszexuális nők.

női orgazmus szex
Nagy egyenlőtlenségek vannak az orgazmus terén a nemek között. Fotó: Getty Images

A kutatás második részében közel 500 cisznemű és biszexuális nőtől azt kérték, képzeljék el, hogy jól sikerül egy randijuk, és már az ágy felé tartanak a partnerükkel. Véletlenszerűen mondták meg nekik, hogy férfit vagy nőt képzeljenek maguk mellé, és utána kérdésekre kellett válaszolniuk a szexuális elvárásaikkal kapcsolatban.

Azoknak a nőknek, akiknek azt mondták, hogy a képzeletbeli partnerük nő, magasabbak voltak az elvárásaik a csikló izgatásával és az orgazmussal kapcsolatban. Közvetve ez azt eredményezte, hogy ezek a nők nagyobb valószínűséggel törekedtek aktívan az orgazmusra. Másképp mondva, két nő szexuális forgatókönyve úgy alakítja az elvárásokat és a viselkedést, hogy az jobban elősegítse az orgazmus elérését.

Nincs minden veszve

Ezek a szexuális forgatókönyvek természetesen nincsenek kőbe vésve, bármikor lehet rajtuk változtatni. "Ha a nők, vagy a heteroszexuális férfiak azt szeretnék, hogy nekik és a partnerüknek is orgazmusa legyen, változatos szexuális aktusokkal érdemes próbálkozniuk, főleg olyanokkal, amelyek a csikló izgatásával járnak. Ez a tanulmány csak egy része a nemek közötti egyenlőtlenségekről szóló nagyobb párbeszédnek. Az orgazmus csak egy aspektusa a szexuális elégedettségnek, és ezt a kutatást nem szabad úgy értelmezni, hogy az orgazmus a kielégítő szexuális élmény egyetlen mércéje" - írta Kate Dickman vezető szerző egy közleményben. Ezzel együtt úgy gondolják, érdemes lenne jobban utána járni, miért élik meg a nők kevesebbszer az orgazmust, mint a férfiak.

"Ez a kutatás igyekszik hozzájárulni a nemek közötti egyenlőtlenségek megértéséhez. Arra is rávilágít, hogy miért van »orgazmusszakadék«, pontosabban, hogy a férfiak és a nők különböző elvárásai hogyan magyarázhatják meg ezeket az eltéréseket" - magyarázta Grace Wetzel társszerző.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.