Karácsonykor megnő a pénisztörések kockázata

Az ünnepi időszak alatt jelentősen nagyobb a pénisztörés kockázata – állapították meg orvosok. A szakértők szerint valószínűleg a karácsonyi euforikus hangulat állhat a megnövekedett veszély hátterében.

A karácsony a szeretet ünnepe, az orvosok azonban mindenkit óva intenek attól, hogy túlságosan lelkesen szeressék egymást – legalábbis az ágyban. Felfedezték ugyanis, hogy az ünnepi időszakban jelentősen megnövekszik a pénisztörések kockázata – olvasható a The Guardian cikkében.

fiatal pár csókolózik az ágyban fekve
Az ünnepi euforikus hangulat miatt megnövekszik a pénisztörések esélye. Fotó: Getty Images

Padlizsán az alsónadrágban

„Ez a sérülés általában vad együttlét során fordulhat elő, különösen az olyan pózokban, ahol nincs közvetlen szemkontaktus a szexpartnerünkkel, mint például a fordított lovaglásnál” – magyarázta dr. Nikolaos Pyrgides, a kutatást vezető urológus. Mint mondta, a pénisztörés gyakran hallható reccsenés is jelzi, amelyet aztán erős fájdalom követ. Az erekció ilyenkor szinte azonnal elmúlik, a pénisz pedig duzzadt és véraláfutásos lesz. „Amikor a betegek egy ilyen sérülés után orvosukhoz fordulnak, a péniszük gyakran úgy néz ki, mint egy padlizsán” – tette hozzá Pyrgides.

Pyrgides és munkatársai 3421 olyan férfi  kórházi adatait nézték át, akik 2005 és 2021 között szenvedtek  pénisztörést Németországban. A kutatók az esetszámok növekedésére számítottak a karácsonyi időszakokban, és igazuk is lett. Az mondták, ha minden nap annyi pénisztörés történne, mint karácsonykor, akkor 2005 óta 43 százalékkal több ilyen esetet regisztráltak volna Németországban. Egyébként ez volt az első olyan tudományos munka, amely az ilyen típusú sérülések szezonális mintázatait vizsgálta. Megállapították továbbá, hogy a kockázat a hétvégéken és a nyári szünetekben is megnő, a szilveszter azonban nem jár együtt nagyobb veszéllyel a péniszsérülések tekintetében.

Jobb az óvatosság

A szakértők azt is megállapították, hogy a pénisztörések miatti kórházi felvételek aránya a koronavírus-járvány ideje alatt sem változott. A sérült férfiak átlagéletkora pedig 42 év volt.

„A legtöbb pénisztörés nem szokványos szexuális forgatókönyvek következménye. Sokkal gyakoribb például házasságon kívüli kapcsolatokban, vagy akkor, amikor szokatlan vagy nyilvános helyen szeretkezik a pár” – ismertette Pyrgides.

A szakértő azt tanácsolja a pároknak, legyenek tisztában a sérülésveszéllyel, és legyenek óvatosak az ünnepi időszakban. Ha azonban mégis megtörténik a baj, akkor akármennyire kínos is, mindenképpen a sürgősségi osztályra menni, Ha ugyanis a sérült nem kap ellátást, hosszú távú szövődményekkel kell számolnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.