Ne féljünk az orvostól - nőgyógyászati vizsgálatokon sem (x)

Negatív élményként tekintünk az orvosi vizsgálatokra, főleg, ha nőgyógyászhoz megyünk. Szorongunk a vizsgálatoktól és az eredményektől, pedig fontos lenne, hogy leküzdjük ilyen irányú félelmeinket, hiszen minél korábban ismernek fel egy betegséget, annál hatékonyabban lehet azt gyógyítani. Ha a testünk jelez, ne féljünk orvosi segítséget kérni. Többek között erre is szeretné felhívni a figyelmet a Felelősen Magadért Egyesület.

Nehezen indulunk el vizsgálatra, ha nőgyógyászati problémánk van, hiszen az intim helyzet miatt kellemetlenül érezhetjük magunkat, kiszolgáltatottságunk pedig a nemi szervekhez kötődő tabukból származhat. Félni azonban nincs okunk, ha olyan orvost találtunk, akiben megbízhatunk. Ha legyőzzük a gátlásainkat, akár a vizsgálat közben is kérdezhetünk az orvostól, hogy mit csinál pontosan, de a várható eredménnyel kapcsolatban is legyenek kérdéseink. Bármennyire félünk a vizsgálószékbe kerülni, ha baj van, fontos, hogy mielőbb felkeressük a szakembert.

Richter FEMe

Ajánlott, hogy azok a nők, akik szülőképes korúak, nemi életet élnek, de olyanok is, akik a menopauza tüneteit tapasztalják magukon, évente felkeressék nőgyógyász szakorvosukat. Ha rendszeresen járunk a szűrésekre, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy a két látogatás között visszafordíthatatlan betegségünk keletkezzen. A rendszeres orvosi vizsgálatokkal idejében felismerhetők és kezelhetők az időben észrevett elváltozások.

A Felelősen Magadért Egyesület, vagyis a FEME célja egy olyan fórum, közösség létrehozása, ahol a nőiséget és a női egészséget érintő témák nem számítanak tabunak, ahol hiteles információhoz jutnak az érdeklődők, és ahol a női élet több generációt átívelő kérdéseiről őszinte, szakmai kommunikáció érhető el.

A FEME alapító tagjai: Jaksity Kata elnök, Beke Zsuzsa ügyvezető elnök, Dr. Katona Renáta szülész-nőgyógyász, Dr. Kenessey Andrea belgyógyász szakorvos, Dr. Csereklye Andrea szexuálterapeuta, Dr. Rangos Katalin újságíró, Városi Ágnes könyvelő, és több magánszemély - eldöntötték, hogy összefognak, és arra használják ismertségüket, befolyásukat és szakmai tudásukat, hogy minél több nőtársuk figyelmét felkeltsék és segítsenek nekik, hiszen nincsenek egyedül a problémáikkal. A tagok saját példájukkal, saját élettörténetükkel, vagy éppen saját betegségükkel igyekeznek erőt adni nőtársaiknak. Emellett arra buzdítják követőiket, hogy ők se féljenek attól, hogy megosszák történeteiket, hiszen egy betegség sikeres legyőzése másoknak is erőt adhat a küzdésre. Aki érez magában kellő erőt arra, hogy történetével másokat is küzdésre inspiráljon, az küldje el emlékeit a [email protected] email címre.

Richter FEME

Az Egyesületről bővebb információk a FEME Facebook oldalán és a www.feme.hu honlapon!

A Felelősen Magadért Egyesület meghirdette a női felelősség 12 lépését! Járjuk végig gyakran, hogy egyre tudatosabban, és felelősségteljesebben tudjuk megélni nőiségünket, női egészségünket.

12 lépés a női egészségért

Felelősségteljes gondoskodás magunkról

Mennyire vagy felelősségteljes?

  1. Felismered-e tested/lelked jelzéseit - Figyeld meg saját magad!
  2. Szánsz-e időt naponta magadra? - Szerepelj a saját naptáradban!
  3. Megteszel-e mindent, ha rólad van szó? - Légy elszánt és cselekedj!
  4. Tudod-e, hogy mindent megteszel? - Légy jól informált!
  5. Hitelesek-e az információid? - Tájékozódj megfelelő forrásból!
  6. Ismered a lehetőségeidet? - Tudd, hogy a döntés a tiéd!
  7. Segíts, hogy a szakember a számodra legjobb módon segíthessen!
  8. Megbízol a szakemberekben? - Válassz olyan nőgyógyászt, akiben megbízol!
  9. Ismered az egészségügyi értékeidet? - Menj el szűrővizsgálatokra!
  10. Elfogadod, amit mond a szakember? - Ha úgy érzed, kérj másodvéleményt!
  11. Titkolod, hogy neked is van? - Vállald fel a problémádat!
  12. Pont Veled történik meg? - Tudd, nem vagy egyedül a problémáddal!

Richter FEME

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?