Miért nem szülnek a húszévesek?

Akik a harmincas éveik végére vagy a negyvenes éveik elejére halasztják a gyermekvállalást, nem feltétlenül önszántukból döntenek így.

Kirsty Budds pszichológuskutató, a Huddersfield Egyetem PhD hallgatója a késői anyaság témakörét járta körül legutóbbi tanulmányában, és arra a következtetésre jutott, hogy azok, akik a harmincas éveik végére vagy a negyvenes éveik elejére halasztják a gyermekvállalást , nem feltétlenül önszántukból döntenek így.

Számos ezzel foglalkozó újságcikk áttanulmányozása során Budds azt a következtetést vonta le, hogy a társadalom részéről igen erős nyomás van a nőkön, és többnyire az anyaság, mint mindennél fontosabb hivatás van beállítva, miközben a média folyamatosan ontja a késői szüléssel járó kockázatokkal foglalkozó híreket. Pedig - amint azt a szakember kifejtette - számos esetben egyáltalán nem arról van szó, hogy az illető nő a karrierje miatt halogatja a szülést, vagy egyéb önző okokból dönt úgy, hogy akár az ezzel járó egészségügyi kockázatokat is vállalva, későbbre tolja a családalapítást .

A közvélekedéssel szemben a kutató azt is megállapította, hogy az idősebb anyák ugyanolyan módon élik meg az anyaságot, mint a fiatalabbak, ugyanazokat a nehézségeket és örömöket tapasztalják, tehát e tekintetben sincs különbség a korosztályok között.

Mikor születik meg a baba? Számolja ki kalkulátorunkkal! Számos nő részéről a szülés időpontjának kitolása nem önző, karrierista döntés, hanem alapos végiggondolás eredménye. Ezek a nők akkor szeretnének gyereket, amikor már biztosak abban, hogy megtaláltak a megfelelő partnert, és anyagilag is készen állnak a plusz kiadásokra, lényegében tehát nagyon is felelősségteljesen döntenek. Budds emellett azt is kifogásolta, hogy miközben a későn szülő anyákra állandó nyomás nehezedik a médiából, az idős korban apává váló férfiakkal jóval kevesebbet foglalkoznak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra