Kedden temetik Popper Pétert

"Balesete óta kissé elnehezült járással, szemüvegben, szakállasan, pulóverben, mindig az utolsó percben, de sohasem késve érkezett, és megállapodásunk szerint évek óta az Andrássy úti épület földszintjén tartotta az óráit. De attól a perctől kedve, hogy megszólalt, vége volt minden nehézkességnek" - írja megemlékezésében Földes Anna , a Bálint György Újságíró Akadémia szakmai tanácsadója, évtizedekig igazgatója.

Popper Péterre emlékezünk egy előadásrészlettel

"A katedrán is társasági ember volt, jóbarát és doktorbácsi, aki csak mesélt, anekdotázott, közben szárnyalt és lebegett. Hangját alig emelte fel, gesztusai visszafogottak voltak. Teátrális vagy tanáros trükkök és olcsó poénok nélkül, tudásán kívül óriási tapasztalatával, frappáns történeteivel és 'fékezett habzású' humorával, egyszóval személyiségével sikerült lenyűgöznie hallgatóságát."

Az igazgatónő visszaemlékszik Popper Péter előadásaira, vizsgáira és arra, amikor kérésére végre tankönyvbe foglalta tanításai lényegét. A Garai László professzorral közösen készült könyvben megfogalmazza a lelki működés alapkérdéseit, és azt, hogy mire van szüksége az újságírótanoncnak, mi az, ami a pszichológia tudományából a gyakorlati újságírói munkában hasznosítható?

Földes Anna megemlíti, hogy az egyébként mindenki által tisztelt és nagyra becsült professzornak gyakran volt bűntudata, gyötörte az önbizalomhiány.

"A búcsú óráján megkerülhetetlen a kérdés, hogy vajon hány Popper Pétert veszítettünk el? Szerettei az embert, betegei a gyógyítót, olvasói az írót, az ország a közéleti embert gyászolják. Tanítványai és tanár kollégái talán elsőként a pedagógust. Mi újságírók, mesterségünk művészét és tanárát is nélkülözzük" - írja megemlékezésében Földes Anna.

Popper Péter temetése április 20-án, kedden a Kozma utcai Zsidó Temetőben, 11 órakor lesz - olvasható az eMasa (Múosz) hírlevelében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!