Ezért érdemes újra megnéznünk a Titanicot

Ellentmondásosnak tűnhet, de egy szomorú, romantikus film megnézése után sokkal boldogabbak és elégedettebbek leszünk a saját életünkkel - elő tehát a DVD-lejátszóval és a papír zsebkendővel!

A tragikus szerelmi történetek, a romantikus filmek a saját, közeli kapcsolataikra emlékeztetik a nézőket, és mivel az életük általában kiegyensúlyozottabb, mint a bemutatott film, valójában boldogabbak leszünk, ha ilyeneket nézünk - derítették ki amerikai kutatók.

"Ez szerepet játszhat abban, miért is szeretik az emberek azokat a történeteket, melyek valamilyen érzelmi tragédiát dolgoznak fel" - mondta a kutatás vezetője, Silvia Knobloch-Westerwick . "Ez egy ezer éves kérdés, már a régi korok filozófusai is gondolkoztak rajta. Most azonban a tudományos megközelítésnek köszönhetően megtalálhattuk a megoldást."

A kutatásban 361 egyetemista vett részt, akiknek a Vágy és vezeklés című filmet vetítették le. A film előtt és után egyaránt interjút készítettek velük, melynek kérdésein keresztül az élettel való elégedettségüket, boldogságukat igyekeztek felmérni. Emellett a film előtt, után és közben is több alkalommal be kellett számolniuk a pillanatnyi érzelmeikről. A kísérlet végén pedig egy rövid esszét kellett írniuk arról, hogy hatott rájuk a történet, mennyiben helyezte más megvilágításba a céljaikat, a kapcsolataikat vagy az életszemléletüket.

Azok, akik nagyobb szomorúságról, megrendültségről számoltak be a film nézése közben, azok gyakrabban írtak a szeretteikről, a hozzájuk közel állókról - derítette ki a kutatás. Ez pedig "emelte" a kísérletben részt vevők boldogságszintjét, ezért jobban is élvezték a filmet.

"Úgy találtuk, az emberek azért szeretik ezeket a tragikus történeteket, mert ezzel a saját kapcsolataikra koncentrálhatnak, és észrevehetik, valójában mennyi örömük van az életben. A romantikus filmeken, regényeken keresztül megtanulják jobban értékelni a saját kapcsolataikat" - mondta Silvia Knobloch-Westerwick.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.