Elhunyt mindenki bölcse, Popper Péter! Videóval emlékezünk!

Elhunyt Popper Péter, neves pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterepeuta, egyetemi tanár. Kifogyhatatlan történetei, tanulságos előadásai és könyvei minden kérdésünkre magyarázattal szolgáltak.

Hosszú betegség után 76 éves korában, ma reggelre hunyt el Popper Péter (1933. november 19.), hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa.

Popper Péter fiatalkori megvakulásának története

Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben folytatta. Pszichológusként a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetében, majd a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján dolgozott kezdetben. 1969-ben a pszichológia tudományok kandidátusává nyilvánították, 1980-tól már docensi rangot, 1984-ben egyetemi tanári rangot kapott, és a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetője lett. Vendégprofesszorként tanított az izraeli Bar Ilan Egyetemen, 1992 és 1994 között miniszterelnöki tanácsadó volt.

Tanított több fővárosi egyetemen, számos előadást tartott szerte az országban, állandó előadója volt a Mesterkurzusoknak, konzultánsa a Láthatatlan Kollégiumnak. Több tudományos tisztséget töltött be, és tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottság pszichológiai szakbizottságának is.

Popper Péter: 168 Órának írta, ebből kiderül, hogy nagypéntek éjszaka került kórházba, intenzív osztályra. A HáziPatika.com utoljára a Magyar Rákellenes Liga rendezvényén rögzítette egy előadását, ahol arról beszélt, hogy hogyan kell szemlélni a világot, ha valaki beteg, hogyan kell elviselni az ezzel járó terheket. Videónk egy hétig elérhető, ezzel emlékezünk mindannyiunk pszichológusára, Mesterére, Popper Péterre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!