Boldogabbak a sportos tinik

Azok a kamaszok, akik több fizikai aktivitással járó tevékenységet űznek a szabadban, sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint televízió és számítógép előtt nevelkedő társaik - derül ki egy ausztrál tanulmányból.

A Sydney Egyetem kutatási eredményei szerint a tizenévesek átlagosan naponta 3,3 órát töltenek videojátékkal, tévénézéssel vagy egyéb ülő elfoglaltsággal, s mindössze 2,1 órát testmozgással. A legaktívabb és a leglustább csemeték között fizikai aktivitás tekintetében napi szinten 2,5 óra volt a különbség. Utóbbiak jelentősen rosszabb egészségi állapotról számoltak be.

A felmérést végző szakértők javasolják, hogy a szülők szorítsák ésszerű határok közé az elektronikus média használatát. "A tudatos nevelés részeként ismertetniük kell a gyerekekkel a mozgás jelentőségét, egészségre gyakorolt hatását, és nem utolsó sorban annak örömét" - mondta Bamini Gopinath, a kutatóintézet munkatársa.

A tanulmány újabb bizonyítékként szolgál arra, hogy a fizikai aktivitás növelése, illetve az ülő tevékenységekkel töltött idő csökkentése hasznos volna a tizenévesek számára, rövid és hosszú távon egyaránt.

A 2004-ben gyűjtött adatok 1 216 kamasztól származnak, akik kérdőívet töltöttek ki a napirendjükre vonatkozólag. Rögzítették, hány percet áldoznak szabadtéri és házon belüli cselekvésre, ezen belül például kikapcsolódás céljából történő számítógép-használatra, házi feladatra vagy olvasásra. Az adatfelvételt 12 évesek körében végezték. Öt esztendővel később, ugyanazon sydney-i iskolákból 475 kiskamaszt toboroztak a korábbival megegyező teszthez, s mindkét minta tagjai válaszoltak egészséggel, általános közérzettel, önbizalommal és társas viszonyokkal kapcsolatos kérdésekre is.

Az aktív fiatalok sokkal kedvezőbb eredményt mutattak a közösségi élet terén, jobban kijöttek társaikkal. Akik azonban ritkán mozogtak, nagyobb valószínűséggel számoltak be magányról és félénkségről. "E tényezők közötti kapcsolat megértése segíthet a serdülőkorúak testi-lelki egészségi állapotának javításában" - mutattak rá a szakértők.

A szakmabeliek nem lepődtek meg ezen. Dr. Michael Rich, a bostoni gyermekkórház vezetője úgy véli: egyértelmű, hogy a szabadtéri aktivitást előnyben részesítő tinik kevésbé magányosak, hiszen itt többnyire társas tevékenységekről van szó, míg a számítógép és a televízió inkább "magányos" időtöltés.

Az amerikai orvos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy érdemes lenne föltárni, miért kerülik a mozgást a lustának bélyegzett tinédzserek , hiszen talán éppen fordított az ok-okozati viszony az egészségi állapotuk és a magatartásuk között: előfordulhat, hogy azért nem sportolnak, mert van valami problémájuk. Ám a tengerentúli szakértő szerint is vitathatatlan, hogy ausztrál kollégáinak munkája alátámasztja a szülők által sokszor hangoztatott "menj ki játszani!" felszólítás létjogosultságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.