Az intelligenciatesztek a motivációt is mérik

Az intelligenciatesztek legalább annyira mérik a motivációt, mint a mentális képességeket - idézte hétfőn amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

A Pennsylvaniai Egyetem munkatársainak megállapítása szerint a magas IQ eléréséhez ugyanúgy szükség volt jó intelligenciára, mint nagymértékű motivációra, és alacsony intelligenciahányados előfordult bármelyik tényező hiányában. Ösztönzők hatására is mérhetően emelkedett az elért pontszám - írták az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban.

A tanulmány első szakaszában az anyagi ösztönzők hatását elemezték korábbi vizsgálatok adatainak áttekintésével. Ezekben az intelligenciatesztekben összesen 2 ezer ember teljesítményét mérték, és megállapították, hogy valamennyi IQ-értéket növeltek az ösztönzők, ám különösen azoknál volt nagy az emelkedés mértéke, akiknek egyébként alacsonyabb volt a kezdeti IQ-ja.

A későbbiekben azt vizsgálták, miként hatott az elért IQ nagyságára a motiváció, valamint azok a jóslatok, amelyek az egyén intelligenciájára és későbbi teljesítményére vonatkoztak. Kétszázötven fiú eredményeit a kamaszkortól a fiatal felnőtt korig követték nyomon, és úgy találták, hogy ha csak az IQ nagyságára hagyatkoznak, túlbecsülhetik a későbbi intelligenciát.

Ahhoz, hogy valaki magas IQ-számot érjen el, az intelligencia mellett versenyszellem is szükséges, amely arra motiválja a teszt íróját, hogy az adott helyzetben a legtöbbet hozza ki magából. "Ha az IQ teszt (írása) nem motivál valakit, akkor az önmagában is előre jelez valamit" - fűzte hozzá James Thompson pszichológus, akit a BBC kérdezett meg az eredményről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.